Hirdetés

Csodálatos hír jött Tornóczky Anitáról: öt év küzdelem után édesanya lesz

Nap Híre portré Nap Híre

Évekig tartó küzdelmek után Tornóczky Anita boldogan jelentette be, hogy babár vár. A 44 éves műsorvezető jelenleg a terhessége tizenhatodik hetében jár, és túl van a genetikai vizsgálatokon is.

Anita elmondása szerint a korábbi, pörgős életmódját tudatosan cserélte le a nyugodt, stresszmentes és békés mindennapokra, és öt év küzdelem után végre kiderült, hogy anya lesz. Rengeteg vizsgálat és orvosi konzultáció után végül egy kassai lombikprogram hozott sikert, méghozzá a második beültetés során.

A stimuláció és a hormonpótlás miatt tíz kilót híztam. És mivel már a várandósságom előtt is terhességi tüneteket produkáltam, furcsa volt, hogy azok a beültetés után idővel szűnni kezdtek. Bepánikoltam, majd sírva mentem az első ultrahangra, hogy itt biztos nincs gyerek. Az orvosom boldogan felkiáltott, amikor látta, hogy nincs baj… Öt éve velünk együtt várt erre az örömhírre. És zokogott az endokrinológusom is, amikor elküldtem neki a felvételeket, hiszen ő is évek óta fogta a kezem és csinálta velem együtt ezt az őrületet

- mesélte a Best magazinnak Tornóczky Anita, amit a Blikk szemlézett.

Anita arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban többen is azt hitték, hogy plasztikai beavatkozás miatt változott meg az arca, miközben épp csak nem sikerült a beültetés, ami miatt 10 kilót hízott. "A legszívesebben kiabáltam volna, hogy éppen pont tíz emberre való hormont szúrok naponta, de alárendelem magam ennek is, mert szeretném, hogy végre legyen egy kisbabám. Nagyon rossz ezeket megélni, miközben az ember testileg és lelkileg egy hullámvasúton ül" - fogalmazott. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés