Szilágyi Gábor, a Media Markt főnöke a Forbes-nak adott interjújában őszintén elmondta, mit gondol a Temu térnyeréséről illetve hogy emiatt veszélyben van-e a cég.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/media-markt-temu.inbox800x450.jpg)
Szilágyi Gáborral, a MediaMarkt Magyarország ügyvezetője azt felelte a Forbes újságírójának a kérdésére: még nem próbálta ki a Temut. ,,A környezetemben volt, akinek bejött, és volt, akinek nem. Én megbízható kereskedőtől szeretek vásárolni" – fogalmazott. Már eddig is nehézkes helyzetben volt a hazai piac, a Temu megjelenése azonban szinte mindent felborított.
Azt még nem tudni, mekkora sikert akarott a piacon, az első becslések szerint azonban a kínai piactér 2023 utolsó negyedévében máris a második legnagyobb forgalmú webáruház volt itthon. Vagyis előzhették a MediaMarktot is, akik bár bőven máshova pozícionálják magukat a 250 forintos szilikon karkötők Kánaánjához képest, bizonyos tekintetben mégis egymás konkurensei. Az átfedés ugyan nem teljes, de azért annyi van, hogy adott esetben kellemetlen tud lenni.
Szilágyi Gábor szerint az ő forgalmuk kétharmadát a nagy háztartási gépek, tévék, mobiltelefonok és számítástechnikai termékek adják. „A Temu nem ezekben erős, hanem az olcsó, 5–10–15 ezres árszegmensben. Ott viszont borzasztóan. Ebben a sávban sokkoló hatású élményt kínálnak, itthon hasonló terméket két–háromszoros áron tudsz csak megvenni.”
„Talán pár százalékpontot tőlünk is elcsíphettek, de árszegmensre bontva az online forgalmunkat, nálunk nem történt annyira radikális változás, mint amit máshol látunk. Országos szinten már közel tíz százalék piacrészt nyerhettek" – tette hozzá.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.