Meglepő dolgok derültek ki az ATV #Bochkor című műsorában vasárnap este. Többek között az is, hogy Demcsák Zsuzsa, Tatár Csilla és Csonka Pici is ugyanolyan arcfeltöltésen esett át, azonban csak az egyikőjüknek sikerült.
A plasztikai beavatkozásokról is beszélgettek Bochkor Gábor vendégei az ATV népszerű műsorában, majd kiderült, közülük egyedül Kabát Peti nem töltetett még hialuronsavat az arcába. Majd az sem maradt titokban, hogy Tatár Csilla, sőt, Csonka Pici is alaposan pórul járt, amikor rábeszélték őket erre a szépészeti beavatkozásra. Csilla azóta határozott véleményen van: az arcával soha nem csináltatna semmit - értesült a Naphire.hu. Igaz, azt is hozzátette: soha nem érezte ilyen jól magát a bőrében, mint most.
“Amikor én csináltattam az arcomon egy kisebb beavatkozást, iszonyú nyomorultul sült el. És azóta határozottan ellene vagyok és ha megkérdezik a véleményem, nem javaslom!” – mondta Csilla, majd azt is elárulta, ez nyolc évvel ezelőtt volt, amikor megszületett az első kisfia, és hosszú időn át nem aludt semennyit. “Iszonyú karikásak voltak a szemeim, beesett az arcom és rábeszéltek erre a hialuronsavas feltöltésre. Betöltötték ide, hogy majd akkor az kisimul. Mondom, tök jó. Belenéztem a tükörbe, tényleg kisimult”. Másnap jött a meglepetés.
“Másnap reggel fölkeltem és úgy néztem ki, mint akinek valami nagyon durva fehérjeallergiája van. Ilyen lett a szemem” - mondta és megmutatta, mekkorára dagadtak a szemei. Kiderült: az arc vérkeringése nem a legjobb, az egyik oldalán feküdt éjszaka és a töltőanyag megkötötte a szervezetében a vizet. Így újabb beavatkozásra volt szükség, egy oldószert kellett beszerezni, és az érintett területekbe fecskendezni. “És nekem ott volt az a pont, hogy na, az arcommal biztos, hogy soha semmit…” - mesélte Csilla.
A Naphire.hu-nak a felvételt követően elárulta, tanult az esetből. “Hialuront biztosan nem töltetnék többet az arcomba, és ma már van egy nagyon jó bőrgyógyászom is, csak ő nyúlhat az arcomhoz” - szögezte le Csilla.
Kapcsolódó cikkek
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.
- Elképesztő, amit Rubint Réka csinál - videó Az edző mindig is komolyan vette a testmozgást, most újra ezt bizonyította be egy TikTok-videóban.