„Bámulatos, hogy újra a felszínen lehetek, nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után újra meglátom a kék eget” – ezek voltak a több mint 1000 méteres mélységből kimentett amerikai barlangkutató első szavai.
Mark Dickeyt 58,5 óra megfeszített munkával, 10 ország közel 200 helyszínen lévő barlangi mentőjének és megannyi háttérember közreműködésével, óriási nemzetközi összefogással egy csapatként sikerült Markot a felszínre hozni 1040m mélyről – írja a Magyar Barlangi Mentőszolgálat honlapja.

Mint beszámoltunk róla, az amerikai barlangész egy kutatócsapat tagjaként dolgozott a mélyben.
„Amikor rosszul lettem, az első kérdésem magamban az volt:
„Életben maradok vajon?”
Ahogy a vérzés erősödött, úgy tűnt számomra, hogy a barlang mélyéről nem jutok már ki.”
Az első orvosi diagnózis is borúlátó volt, mert a súlyos vérveszteség miatt még kórházi körülmények között is életveszélyesnek számított Dickey állapota.
A remény akkor csillant fel a számára, amikor eljutott hozzá az első adag vérpótlás, amelyet azonban folyamatosan adagolni kellett a számára.
A magyar mentőcsapatok a felszín alatt 500 méterrel vették át a bajba került amerikai barlangász szállítását, akit hordágyon kellett a felszínre hozni
elképesztően nehéz, nyirkos, csúszós körülmények között.
A függőleges barlangrendszerben rengeteg víz van, a járatokban mindössze négy fok a hőmérséklet. A barlangban továbbá több pihenőhelynek használható tárna található, de keskeny átjárások is. Ezeken keresztüljutni lesz a legnehezebb része a mentőakciónak.
Miután a barlangászok jelezték az amerikai kutató rosszullétét, a török kormány azonnal elkezdte szervezni a mentőakciót.
Múlt hét elején elsőként a Magyar Barlangi Mentőszolgálat négyfős egészségügyi csapata jutott le hozzá a mélybe.
Gyógyszeres ellátással és vérátömlesztéssel stabilizálták a súlyos gyomorvérzéstől szenvedő kutató állapotát, aki
olyan állapotban volt, hogy a mélyben kellett neki segíteni.
A nemzetközi akcióban török szervezetek mellett magyar, horvát, olasz, bolgár és szlovén csapatok is részt vettek.
A hét elején elsőként a Magyar Barlangi Mentőszolgálat négyfős egészségügyi csoportja ért le Dickey-hez. Gyógyszeres ellátással, valamint vérátömlesztéssel stabilizálták a kutató állapotát.
A kórtermi körülmények között sem egyszerű beavatkozást a magyar barlangi mentőszolgálat önkéntese végezte.
„Olyan szakorvos tudott lemenni, aki egyébként barlangászik és ezer méter mélyre lejutva még mindig alkalmas arra, hogy beavatkozzon. Egy olyan orvosi segítőcsoport ment vele, akik a felszereléseiket is levitték, és ott meg tudta teremteni azokat a feltételeket, amikkel ő dolgozni tud” – nyilatkozta a mentés orvosi irányítója, dr. Zádor Zsófia.
„A terápiát barlangi körülmények közt, egy hideg, alapvetően párás és poros közegben kellett lefolytatni – olyan tábori körülmények között, hogy
a vér előmelegítését is csak tábori benzinfőzőn langyosított vízben tudták megoldani.”
– mondta az orvoscsoport vezetője.
A fantasztikus erőfeszítésekhez és magyar csapat teljesítményéhez szívből gratulálunk és teljes felépülést kívánunk az amerikai kutatónak. Az ősi mondás szerint, aki egy ember életét megmenti, az egész világot menti meg.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális porvihar pusztított ebben a városban, hárman meghaltak Sérültjei is vannak a porviharnak.
- Biden most éppen zászlórúdba botlott, de ez csak a kezdet volt Az amerikai elnök nyilvános szerepléseiben mindig benne van a bakizás lehetősége, de legutóbb önmagához képest is sűrű sorozatot mutatott be.
- Újabb tinédzsereket ölt meg a gyilkos őrület Két fiatal vesztette életét a balesetben.
- Durva hibát vétettek Putyinék, ez mindent megváltoztat Több mint másfél éve zajlik az orosz-ukrán háború a szomszédban, és napról napra új információk derülnek ki a katonai konfliktusról.