Hirdetés

Őrjítő videó került fel a netre Szoboszlairól és csodaszép barátnőjéről

Nap Híre portré Nap Híre

Eddig csak fényképek kerültek fel az internetre Szoboszlai Dominikról és az állítólagos új barátnőjéről, most azonban néhány videó is előkerült. A felvételekről az is kiderült, hogy Szoboszlai az utolsó angol bajnoki mérkőzése után nem egyedül hagyta el a stadiont, hanem a székesfehérvári lány társaságában.

Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, Szoboszlai Dominik a vasárnapi, Wolverhampton Wanderers elleni mérkőzést követően gyönyörű nők társaságában fotózkodott az Anfielden, az internetezők pedig azt is tudni vélik, hogy az egyik fiatal nő szorosabb kapcsolatban lehet a focistával. A Borka nevű, székesfehérvári, szőke hajú lány több fotón és videón is feltűnt a sztárfocista mellett, és egyre több pletyka kering arról, hogy egy párt alkothatnak. 

Most pedig a fotók mellett videók is felkerültek az internetre a párosról. Az első felvételen látható, ahogy Szoboszlai először Borka testvérével, Zsókával fotózkodik, majd utána a szerelmesek átkarolják egymást. A másodikon pedig Szoboszlai már az autójában ülve hagyja el a stadion területét, ismételten csak a székesfehérvári lány társaságában - szúrta ki a Bors

A pár hivatalosan még nem ismerte el a kapcsolatát, azonban egyre egyértelműbbek a jelek, hogy a sztárfocistára ismét rátalált a szerelem. 

Mint ismert, Szoboszlai Dominiknak tavaly szeptemberben ért véget a három évig tartó kapcsolata Gécsek Fannival. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés