Hasonló futballistákkal játszik együtt, ezért is van annyira "egyben" a Liverpool középpályája Szoboszlai Dominik, az angol Premier League-ben szereplő együttes labdarúgója szerint.
A klub honlapja hosszabb interjút közölt a magyar válogatott csapatkapitányával, amiben szóba került, hogy a holland Ryan Gravenberch-kel és a világbajnok argentin Alexis Mac Allisterrel kiegészülve egy Ligakupa-találkozót leszámítva mind a hat eddigi tétmérkőzésen a szezonban az ő hármasuk alkotta a középpályát.
"Azt hiszem, mindannyian hasonló játékosok vagyunk és tudjuk, hogy megbízhatunk egymásban. Akár helyet is cserélhetünk, csak egymásra kell néznünk. Mindketten csodálatos futballisták, boldog vagyok, hogy velük játszhatok" - fogalmazott a Liverpool 8-as számú magyarja.
Szoboszlai elmondta: a Nottingham Forest elleni hazai bajnoki vereséget leszámítva egyelőre remekül teljesítenek a szezonban, saját teljesítményével kapcsolatban pedig megjegyezte, szeretne több gólt szerezni és gólpasszt adni - írja az MTI.
Az interjú készítője szerint a csapaton talán idén kisebb a nyomás, ugyanis Arne Slot személyében új vezetőedző dolgozik a klubnál. Szoboszlai szerint az előző idényben, Jürgen Klopp utolsó szezonjában valóban sokat beszéltek a lehetséges címekről - köztük a bajnokiról is, amelyre sokáig eséllyel pályáztak -, de idén is szeretnének minden sorozatban ott lenni a végelszámolásnál, ehhez viszont lépésről lépésre kell haladniuk, hiszen rendkívül hosszú az idény.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- A magyar szurkolók csodálatos gesztusát méltatja a bosnyák sajtó Megható gesztussal készültek a magyar szurkolók a hétfő esti bosnyák-magyar meccsre.
- Durva botrány Mbappé körül: nemi erőszakkal gyanúsíthatják a Real Madrid sztárját Miután az 'Aftonbladet' című svéd bulvárlap arról számolt be, hogy Stockholmban egy állítólagos nemi erőszakot jelentettek a rendőrségen, az 'Expressen' című lap azt írta, hogy a Real Madrid francia labdarúgója, Kylian Mbappé a gyanúsított.
- Sokkoló: kis híján a fiatal magyar játékos életébe került egy hétköznapi focimeccs Olyan durva rúgást kapott az ETO FC Győr játékosa, hogy életmentő műtétre volt szüksége.
- "Magyarországon mindig félig üres a pohár" - Marco Rossi drámai nyilatkozatot tett a győzelem után Marco Rossi szövetségi kapitány kifejezetten fontosnak nevezte a bosnyákok vendégeként elért 2-0-s sikert, mert így a magyar labdarúgó-válogatott megőrizte esélyét, hogy a Nemzetek Ligájában az élvonalban maradjon.