Hirdetés

Brutális légicsapás érte az iráni nagykövetséget Szíriában, több magas rangú parancsnok is meghalhatott

Nap Híre portré Nap Híre

Legkevesebb nyolc halálos áldozatot követelt hétfőn egy izraeli légitámadás Damaszkusz nyugati fekvésű, Mazzeh nevű kerületében, ahol az iráni nagykövetség és a konzulátus épülete is található - közölte a dubaji székhelyű al-Hadasz hírcsatorna.

A tájékoztatás szerint az iráni diplomáciai képviselet közelében olyan villák találhatók, amelyekben a Damaszkusszal szövetséges iráni vezetés elithadseregének, a Forradalmi Gárdájának több katonai tanácsadója tartózkodik rendszeresen. Az al-Hadasz arról számolt be, hogy egy izraeli gépről elindított rakéta egy olyan villába csapódott be, amelyben líbiai és palesztin szervezetek képviselőivel szoktak találkozókat tartani iráni tisztségviselők.

A SANA szíriai hírügynökség közlése szerint a nagykövetség tőszomszédságában álló konzulátusi részleg épülete teljesen megsemmisült.

Egy libanoni biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a légicsapásban életét vesztette Mohammad Reza Zahedi, az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka. Az SNN iráni hírügynökség időközben megerősítette Zahedi halálát.

A Tasznim iráni hírügynökség szerint Zahedi dandártábornok volt felelős a Forradalmi Gárda szíriai és libanoni hadműveleteiért. Zahedi, aki 2006-tól 2008-ig a gárda szárazföldi erőinek parancsnoka volt, 2007-ben felkerült az ENSZ szankciós listájára Teherán nukleáris programja miatt.

Az SNN részletek közlése nélkül azt állította, hogy a támadás célpontjai az iráni konzulátus és az épületrész földszintjén található nagyköveti rezidencia voltak - írja az MTI.

Az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség és az al-Alam iráni hírtelevízió is arról számolt be, hogy sem Hoszein Akbari nagykövet, sem családtagjai nem sebesültek meg a támadásban. A nagykövet a történtekre reagálva kijelentette, hogy Teherán kemény választ fog adni.

Az iráni állami televízió közölte, hogy a halottak között több diplomata van.

"Szíria határozottan elítéli az ártatlan emberek életét követelő aljas izraeli terrortámadást Irán damaszkuszi konzulátusa ellen" - jelentette ki a helyszínre látogató Fejszál Mekdad szíriai külügyminiszter. Hangsúlyozta: "Izrael agressziójával nem tudja befolyásolni Irán és Szíria viszonyát".

Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter közölte: Teherán Izraelt tartja felelősnek a támadásért. Leszögezte: a konzulátus elleni csapás a nemzetközi egyezmények megsértésének számít. A SANA szíriai állami hírügynökség hétfői közlése szerint a légvédelem "ellenséges célpontokat" semmisített meg Damaszkusz térségében.

Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a Hezbollah libanoni síita milícia és az iráni Forradalmi Gárda infrastruktúrája ellen. Az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére. Izrael a Gázai övezeti háború kitörése óta fokozta szíriai támadásait.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés