Felügyeletére bízott sértetteket zaklatott szexuálisan és bántalmazott a vádlott. Tizennegyedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. május 9-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
A vádlott a nagymama révén a család barátja volt és 2014-2015 között többször vigyázott a két kiskorú sértettre. Ezen alkalmakkor többször is fürdette a kisebbik sértettet, akit eközben előfordult, hogy szexuálisan zaklatott. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, amely miatt a gyermek félelmében a konyhába zárkózott be.
Ezen kívül a férfi éjjelente is szexuálisan közeledett a mellette fekvő sértetthez. Továbbá a terhelt az idősebb sértettet szexuális cselekményre szólította fel, amikor pedig a kislány a kérésnek nem tett eleget, a férfi megütötte őt. Súlyosan kötelességszegő magatartásával a vádlott mindkét kiskorú sértett értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.
A törvényszék a vádirati tényállással nagyobb részt egyetértve a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, valamint folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – 6 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélethirdetés során a vádlott rosszul lett és mentők szállították kórházba.
Jogorvoslat benyújtására az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fenn. A terhelt védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés miatt nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas gyilkosság Miskolcon: halálra szúrtak egy tizenhat éves fiút egy szórakozóhely előtt Egy húszéves fiatal Miskolcon, vita hevében leszúrt egy tizenhat éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte vasárnap honlapján a rendőrség.
- Elképzelhetetlenül gusztustalan dolgot művelt a pedofil a magyar városban Akár 20 évet is kaphat.
- Brutálisan megöltek egy 16 éves fiút Magyarországon Miskolcon történt a bestiális gyilkosság.
- Maga az iszonyat, amit a térfigyelő kamera rögzített a magyar buszmegállóban A térfigyelő kamera rögzítette, ahogy az agresszív férfi megszúrta feleségét.