Csapdába ejtették a nőket a luxuslakásban
Hivatkozás másolásaElhangzott az első tanúvallomás a perben, amelyben 13 nő vádolja szexuális zaklatással Benjamin Mendy-t, a Manchester City labdarúgóját.
Az esküdtszék felvételről nézte meg a most 32 éves nővel készült tanúvallomást. A továbbiakban hat másik áldozat videónyilatkozata is a bíróság elé kerül.
Az interjúban a nő elmondta egy rendőrnek, hogy Mendy, aki csak boxeralsót viselt, besétált a fürdőszobába, amikor éppen zuhanyozott. Egyik közös barátjuk lakásán voltak, ahol 2018 októberében egy éjszakai szórakozást követően ott többen ott maradtak.
A tanúvallomásban az illető elismerte, hogy nem kellett volna odamennie a lakásba, mert ezzel kiszolgáltatta magát. Megismerkedésük körülményeiről elmondta, hogy egy évvel korábban találkozott Mendyvel egy barcelonai klubban, aki 2018 októberében meghívta őt Manchesterbe.
Miután találkoztak, egy étteremben két brazil lány is csatlakozott hozzájuk, és italozni kezdtek, több szórakozóhelyen is megfordultak.
Nem ez volt az egyetlen eset, amikor felmerült az erőszak gyanúja. Összesen tizenhárom nő vádolja a Manchester City francia világbajnok labdarúgóját és barátját, Louis Saha Matturie-t, hogy 2018 és 2021 között hasonló kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.
Az ügyészek szerint az áldozatok visszaemlékezéseiből úgy tűnik, a sztárfocisták nem ismertek semmilyen korlátot, akiket fel tudtak vinni a lakásukba, azokat szabad prédának tekintették.
A leitatott áldozatoktól elvették a mobiltelefonjaikat, hogy ne tudjanak segítséget hívni. A megerőszakolt nők között volt 17 éves tinédzser is.
Mendy és Saha Matturie a bíróság előtt azt vallották, hogy szerintük az összes nő önként beleegyezett a szexbe, aki pedig nem, ott tagadják, hogy bármi erőszak történt volna.
Kapcsolódó cikkek
- Őrjöngenek az iPhone-osok: az új frissítés megöli a telefon akksiját Az Apple felhasználói nagyon kiakadtak a legújabb szoftverfrissítés miatt, ugyanis tapasztalataik szerint mióta letöltötték az iOS 18-at, azóta drasztikusan visszaesett az iPhone-ok teljesítménye.
- Orbán Viktor olyat tett az árvízi védekezés közben, amire senki sem számított A miniszterelnök a közösségi oldalán osztott meg egy friss fotót.
- Az árvíz miatt se kerül egy métert se a legkeményebb budapesti bringás Videó készült egy férfiról, aki a hatalmas víztömeg látványától sem riadt meg: a legteljesebb nyugalomban átbiciklizett a derékig érő vízben.
- Katalin hercegné egy percig sem tétlenkedik: máris újra munkába állt a hercegné Katalin hercegné szeptember 17-én kezdett újra dolgozni a kemoterápia befejezése után.