A lottózók minden évben kiemelt figyelmet fordítanak a szeptemberi időszakra, nem véletlenül.

Már hagyománynak számít a szeptemberi Szuperkoncert, amit tavaly az Ötöslottó 65. születésnapja alkalmából rendeztek meg a Puskás Aréna Szoborparkban - ezen mintegy 50 ezren vettek részt, és nagyjából 60 ezren online nézték a fellépéseket. A szervezők idén is több tízezer emberre számítanak az Eurojackpot nevét viselő eseményen, amelyre exkluzív színpadtechnikával és rendhagyó pirotechnikai show-val is készülnek - írja a Promotions.
Az estét DR BRS és vendégei nyitják meg 17:30-kor. 18:30-tól a több százmilliós megtekintésű videóklippel és dallal büszkélkedhető, többszörös arany- és platinalemezes, valamint Fonogram-díjas ByeAlex és a Slepp folytatja az előadók sorát, majd 20:00-tól Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara,
a Halott Pénz áll színpadra, ahová Marsalkó Dávid és Járai Márk vezetésével a zenekar nem csak az elmúlt évek legjobb dalait hozza el, hanem különleges látványvilággal is készül.
Az idei Szuperkoncerttel a résztvevők ismét egy jó ügyet támogathatnak, a nemzeti lottótársaság ugyanis a helyszínen értékesített termékek után befolyt összeget idén is
100 százalékban az Ökumenikus Segélyszervezet részére ajánlja fel, amely az így összegyűlt támogatást, a többi közt a hátrányos helyzetű családok felzárkóztatására is fordítja.
Kapcsolódó cikkek
- Váratlan fordulat Orbán Viktor életében A miniszterelnök péntek estéjét ebben a budapesti épületben töltötte.
- Mégis mi történik a Balatonnál? Ilyet még nem láttak a magyar tengernél.
- Az utolsó órákban vagyunk, jön a végítélet Hamarosan végleg búcsút inthetünk a nyári időnek.
- Bánhatja, ha nem vett reggel eurót, gyengülésnek indult a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.