Hirdetés

Meglepő ok: ezért képtelen Szandinak szólítani a feleségét Bogdán Csabi

 portré

Önvédelmi okok miatt nem nevezi soha a nevén Szandit a szerelme, igaz, az énekesnő neki is más nevet adott. De ő más ok miatt.

Nem mindennapi vendégek érkeztek a héten Bochkor Gábor műsorába, az ATV stúdiója így másfél órán át hangos nevetéstől volt hangos. A #Bochkor vendége a héten Farkasházi Réka, Lovász László, Curtis és Szandi, utóbbi pedig egy különös titkát is felfedte, ami a házaséletét illeti. Az eljegyzéseikről beszélgetett velük Bocsi, amikor Szandi megemlítette, ők hogyan nevezik egymást a férjével: Csibisz és Gizi. Hogy miért? Azt a felvétel után árulták el a Naphire.hu-nak.

“Szerintem azért lettem Gizi, meg güzü Gizi mert amikor ’94-ben 18 évesen életemben először elvitt Csabi síelni, annyira jól ment, hogy aznap délután én már a fekete pályán csúsztam. Megállni még nem tudtam, de száguldoztam és mindig én lettem az első. Akkor ragadt rám ez a név” - magyarázta a Naphire.hu-nak Szandi, majd a férje kérdés nélkül azt is elárulta, miért kezdték el ezt a mindennapokban is használni.

“Ha bárhol azt mondtam, hogy “Szandi, Szandi”, akkor rögtön mindenki odafigyelt. Aztán kitaláltuk, ha azt mondom, hogy Gizi, akkor azt mondják: Pedig hogy hasonlít a Szandira. De akkor nem ő” - rántotta le a leplet a családi titokról Bogdán Csabi, akit a felesége csak Csibisznek hív, de teljesen más okból. “Én ha valakinek becenevet adok, akkor már nagyon szeretem. Onnan lehet tudni, hogy valaki nagyon közel került hozzám, hogy nem a nevén szólítom már, hanem adok neki egy becenevet” - így az énekesnő.

Csibisz a Csaba átalakulása lett. Sokszor azt hiszik, csibész, ami lehet, igaz is, de nem csibész, hanem Csibisz. El sem tudom képzelni, hogy Csabinak szólítsam, vagy ő azt mondja nekem, hogy Szandi. Az olyan nagyon furcsa lenne” - magyarázta és azt is elárulta, a gyerekeit sem a saját nevükön szólítja. Fenyő Miklós neki “Miklós bátyjám”, de a lányával például úgy hívják egymást: “Bib”. “Ha ezek után Bocsit elkezdem majd Cucukának, vagy Kutyorkának hívni, az már gyanús lesz” - nevetett Szandi.

S hogy hogyan történt Csibisz és Gizi eljegyzése? Vasárnap este 20:50-kor ez is kiderül az ATV #Bochor című műsorból, a Heti Napló Sváby Andrással után.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés