Szalay-Bobrovniczky Kristóf elárulta, mikor érkeznek meg az új gépek.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gripen-vadaszgep-honvedelem.inbox800x450.jpg)
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, Orbán Viktor a svéd miniszterelnökkel tárgyalt péntek délelőtt Budapesten, és az is kiderült, milyen megállapodásokat kötöttek. A Gripenekről szóló szerződések kifutnak, és mivel "csórók voltunk", mikor az első gépeket megvettük, most arról döntöttek, hogy további négy géppel bővítik a magyar flottát, jelentősen megnövelve ezzel a katonai képességünket. Emellett a védelmi szerződést is meghosszabbították - jelentette be akkor a magyar kormányfő.
Mikor jönnek az új gépek?
Hivatkozás másolásaSzalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter most az M1-en emlékeztetett: 2001-ben vált nyilvánvalóvá, hogy a Gripenek lesznek a magyar légtér biztonságának garanciái. Mint mondta, a Gripen kiváló minőségű, jól üzemeltethető, kategóriájában olcsónak számító, többfunkcionális harcászati repülő, amelyből eddig 14 érkezett Magyarországra, most pedig további négy gépről állapodtak meg.
Hozzátette: pénteken "beillesztették" a szerződésbe a négy új gépet, amelyek 2025-ben és 2026-ban fognak megérkezni, és az így teljessé vált flotta üzemeltetési szerződését is megkötötték tíz évre előre. Emellett 2026-ban az eddig lízingelt gépek a magyar állam tulajdonába kerülnek.
A miniszter hangsúlyozta: a Gripen bevethető elfogó vadászként, alkalmas földi csapásmérésre és felderítő feladatokra is. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország NATO- és V4-kötelékben is ellátja más országok légtérrendészeti feladatait, így a balti országok mellett Szlovénia és Szlovákia légterének védelmében is részt vesznek a magyar Gripenek - írja az MTI.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.