Elképesztő gigaüzleteket kötött az elmúlt években az Orbán-kormány honvédelmi minisztere.
19 milliárd forintos vagyonnal a leggazdagabb magyarok között a helye Szalay-Bobrovniczky Kristófnak - derült ki a 24.hu elemzéséből. A Szalay-Bobrovniczky tavaly májusban lett az Orbán-kormány honvédelmi minisztere, az elmúlt három évben pedig brutális mennyiségű vagyonra tett szert.
A lap kiemelte, hogy 2020-ban távozott a londoni nagyköveti posztjáról, majd a tízmilliárdokat termelő fővárosi kaszinóbizniszben szerzett részesedést a néhai Andy Vajna helyébe lépve. Ezt követően a Dunakeszi Járműjavító elnyert egy 32 milliárd forintos MÁV-megrendelést, majd egy orosz üzletemberrel kezdett egy egymilliárd eurós üzletbe, 1300 vasúti kocsi legyártásába az egyiptomi vasút számára.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szalay-bobrovniczky-kristof-1.inbox800x800.jpg)
Egy hadiipari cégben, a legnagyobb cseh repülőgépgyárban egy 53 milliárd forintos állami hitel segítségével lett többsége. Azonban miután kinevezték miniszterré, sorra szállt ki az érdekeltségeiből. A kaszinórészesedése Habony Árpádra, a járműjavító és a repülőgépgyár pedig a Mol-vezér Hernádi Zsoltra szállt át.
Ugyanakkor a London Capital Zrt. vagyonkezelő cégét megtartotta, és tavaly év végre 19 milliárd forintos nyereséget termelt a cégdokumentumok alapján.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.