He Jiankui kínai kutató 2018-ban genetikailag manipulálta az ikrek embrióit. Emiatt börtönbe került. Most három év után újra szabad. Az ikrek megszülettek. Lehet, ott folytatja , ahol abbahagyta.
Jiankui kínai biofizikus hozta létre az első genetikailag módosított gyerekeket. 2018-ban megdöbbentette a világot azzal az elképesztő bejelentéssel, hogy in vitro embriókat génmódosított, és beültetett egy nő méhébe, aminek eredményeként ikerlányok születtek. A következő évben megszületett a harmadik gyermek is. Ezekről a gyerekekről azt mondta, ellenállóak a HIV-vel szemben.
2019 decemberében egy kínai bíróság elítélte, és megállapította, hogy a kutató "szándékosan" megsértette az orvosi előírásokat, és "gondolatlanul alkalmazott génszerkesztési technológiát az asszisztált reproduktív gyógyászatban".
Három év börtön után He Jiankui-t szabadon most engedték. Ő maga nem kívánt nyilatkozni szabadulásáról. Korábban szilárdan meg volt győződve arról, hogy új módszert talált a "HIV-járvány megfékezésére", amely alkalmas Nobel-díjra.
Februárban két vezető kínai bioetikus felszólította a kínai kormányt, hogy állítson fel egy kutatási programot a gyermekek egészségi állapotának nyomon követésére - írja a blick.ch
Kapcsolódó cikkek
- Most jött: elkapták a veszélyes tinit, aki napokig szökésben volt, brutálisan megkéselt egy gyereket A fiatal egy javítóintézetből szökött meg.
- Vége a bújkálásnak: Magyarország eddig legfiatalabb körözött személyét fogta el a rendőrség Megtalálták azt a javítóintézetből megszökött fiatal fiút, aki két évvel ezelőtt, mindössze 12 évesen megkéselte iskolatársát. A fiú még szeptember elején szökött meg a javítóintézetből, amikor külső munkára vitték.
- Irgalmatlan botrány: veszett tombolásba kezdett egy csapat szurkoló, a rohamrendőröknek kellett közbelépni A holland bajnokságban szereplő Ajax szurkolóinak nagyon nem tetszett, hogy a sokadik meccs maradt el a rendőrsztrájk miatt.
- Bejelentették a gigarazziát: rendőrök lepik el a magyar utakat, egész héten ellenőrizni fognak Az ország egész területére kiterjedő ellenőrzést tart a rendőrség ezen a héten a közutakon, elsősorban azt vizsgálják, hogy az autósok becsatolják-e a biztonsági öveket, a motorosok pedig használnak-e bukósisakot.