Két brit testvér beismerte, hogy "adósságuk törlesztése" érdekében kifosztottak egy svájci múzeumot, és milliókat érő, ikonikus kínai Ming-dinasztia korabeli műtárgyakat vittek el - hangzott el a bíróságon.
Az ügyészek szerint a genfi Távol-keleti Művészeti Múzeumba 2019 júniusában hatolt be egy háromfős banda, akik szerszámokkal törték be a bejárati ajtót. A rablás során két 14. századi vázát és egy tálat vittek el.
Stewart és Louis Ahearne a genfi bíróságon beismerték a rablást.
A délkelet-londoni testvérpár hétfőn jelent meg a genfi Palais de Justice háromtagú bírói testület előtt, akiket lopással, birtokháborítással és tulajdon elleni szabálysértéssel vádoltak meg - írja a BBC.
Bár harcoltak azért, hogy az Egyesült Királyság ne adja ki őket, de a belügyminiszter 2022-ben végül jóváhagyta a kiadatásukat. Patrick Monney, a bíróság elnöke az utolsó pillanatban elutasította azt a kérelmet, hogy zárt körű legyen a tárgyalás. Hozzátette, hogy a bíróság a svájci ügyészség és a genfi rendőrség jelentéseiből ismeri az ügy tényállását, és kifejtette, hogy a tárgyalás célja az, hogy "további kérdéseket tegyenek fel".
A bíróság meghallgatta, hogy a két testvér nem sokkal a betörés után Hongkongba utazott, hogy az egyik lopott tárgyat 80 000 fontért eladják egy aukciós háznak.
Louis Ahearne, az egygyermekes családapa elmondta a bíróságnak, hogy napokkal a rablás előtt érkezett Genfbe, hogy felderítést végezzen. A 34 éves férfi megerősítette, hogy "filmezni ment a múzeumba", és "részt vett a betörésben". Azt is elismerte, hogy útlevelét átadta a hongkongi aukciós háznak.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/svajci-muzeum-bbc.inbox800x450.webp)
"Adósságom volt"
- mondta a férfi a bíróság előtt, és beismerte: "A [térfigyelő kamera] videó[já]n én vagyok a harmadik személy [aki bemegy a múzeumba] feszítővassal és kalapáccsal".
A testvérpár a bíróság előtt végig kitartott amellett, hogy nem akarják megnevezni a rablásban érintett harmadik személyt. A 45 éves Stewart Ahearne elmondta a bíró előtt, hogy 5 gyermeke van és Angliában kereskedőként dolgozott. Azt pedig elismerte, hogy a saját nevén bérelte a rabláshoz használt Renault Captur gépkocsit az Avis cégtől a genfi repülőtéren.
Mint mondta, "teljes felelősséget vállalok tetteimért", azt azonban tagadta, hogy ő maga részt vett volna a rablás kitervelésében. "Bementem a múzeumba és elloptam néhány dolgot. Bármilyen szervezésről, bármiről, aminek köze van a műtárgyakhoz, nem tudtam semmit" - jelentette ki, majd hozzátette, a rablás során "bábuként használtak, mint egy sakkjátszmában".
"Megkértek, hogy jöjjek Svájcba, és vezessek én." Ami az állítólagos harmadik személyt illeti, róla azt mondta az idősebbik testvér: "Ő nem olyan ember, akinek nemet lehet mondani. Nem egy kedves ember. Engem kihasználtak."
- állította a meghallgatáson. "Kaptam egy telefonhívást, miszerint a testvéremnek adosságai vannak és szüksége van rám, hogy megszerezzünk néhány dolgot. Ösztönösen, mint az idősebb testvér, meg akartam védeni az öcsémet".
A bírósági tárgyalás hamarosan folytatódik.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.