Hirdetés

Most érkezett: meggyilkolták a magyar műsorvezetőt

Nap Híre portré Nap Híre

Azt is tudni, hogy az Árulók tették, ráadásul adásban.

Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban második adásának elején kiderült, hogy az Árulók Sváby Andrásra csaptak le, ő már nem csatlakozhatott a többi játékoshoz a reggelinél. A három Áruló, Nagy Zsolt, Görög Zita és Krajnyák Luca az esti konklávén úgy vélte, az 56 éves műsorvezető veszélyes, őt kell elsőnek „meggyilkolniuk” - írja a Femina

Nagy Zsolt szerint Sváby ráállt, Görög Zita szerint a tévés mindenkit gyanúsít, húzóember és biztos benne, hogy a kerekasztalnál bármelyiküknél bekérdezne, bárkit zavarba tudna hozni. 

"Vele szemben ülni egy kerekasztal-beszélgetésen azzal a tehetségével, amire az egész karrierjét építette, hogy úgy kérdez, hogy közben tényleg az ember veséjébe lát… Ennek egyikünk sem szerette volna kitenni magát" 

- árulta el a 44 éves modell. 

"Kicsit megszakad az ember szíve, mert éreztem, hogy engem előbb vagy utóbb le kell gyilkolni. De megkedveltem ezt a társaságot gyilkosostul, ártatlanostul, mindenestül. Lehet, hogy túltoltam a tegnapot"

- vallotta be Sváby András, hozzátéve: talán egy kicsit túl gyanúsan nézett az emberekre, lehet, hogy olyanokra, akik "valóban gyilkosok, ezért veszélyben érezhették magukat".

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés