A 24 éves Damar Hamlint a szörnyű ütközést követően újraélesztették, de még kritikus az állapota.
A Buffalo Bills amerikaifutball játékosa, Damar Hamlin a rivális Cincinnati Bengals elleni mérkőzésen egy ütközést követően a földön maradt. Először még fel tudott állni, de ami utána történt, az mindenkit megrémített.
A 24 éves Hamlin jobbkezével még megigazította az arcmaszkját, de
néhány lépés megtétele után háttal a földre zuhant, és mozdulatlanul feküdt.
Semmi életjelet nem mutatott, de az azonnali orvosi segítségnek köszönhetően sikerült újraéleszteni. Az állapota viszont nem stabilizálódott, ezért nem merték megmozdítani.
Miközben a gyepen feküdt, a csapattársak körülvették, igyekezve eltakarni a drámai látványt a közönség elől. Voltak, akik sírva és letérdelve imádkoztak Hamlin életéért.
Ekkor nem tudták még, hogy a szörnyű jelenetnek a játékos édesanyja, Nina és családjának több más tagja is a szemtanúja volt.
Ninát természetesen odaengedték a pályára, hogy fia mellett lehessen, így elkísérhette a kórházba is, miután több mint negyedórás küzdelmet követően végül sikerült annyit javítani az állapotán, hogy mentőautóba lehessen tenni a játékost.
A Cincinnati Egyetem Orvosi Központja szerencsére a stadion közvetlen közelében fekszik, így Hamlint azonnal kivizsgálhatták. A kórház sürgősségi osztálya előtt 100 Bills-szurkoló és néhány Bengals-drukker várta a híreket.
A sportoló barátja, Jordon Rooney a Twitteren azt közölte, hogy az odaadó segítségnek köszönhetően Hamlin
„életjelei visszatértek a normális szintre, miközben mély altatásban tartják.”
A Buffalo Bills is kiadott egy nyilatkozatott, amely szerint: „Damar Hamlin szívmegállást szenvedett egy ütést követően a Bengals elleni mérkőzésünkön. A szívverése a pályán helyreállt, és a UC Medical Centerbe szállították további vizsgálatokra és kezelésre. Jelenleg altatják, de állapota továbbra is kritikus.”
Az NFL elhalasztotta a mérkőzést, és mindkét csapat arra kérte a szurkolókat, hogy imádkozzanak Damar Hamlin felépüléséért.
Nem Hamlin az egyetlen, aki nagy nyilvánosság előtt kapott szívrohamot. Mint arról beszámoltunk nemrég egy népszerű brit rádiós, Tim Gough éppen adásban volt, amikor rosszul lett, szívrohamot kapott és meghalt.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.