A spanyol városban arról döntöttek, hogy 2028-tól megtiltják a turistáknak történő lakáskiadást.
Betelt a pohár a helyieknél, miután az egyik legnépszerűbb spanyol turistacélpont évek óta súlyos lakhatási válsággal küzd, így a városvezetés a kezébe vette az irányítást. Barcelona polgármestere pénteken bejelentette, hogy
2028-tól megtiltják a városban a turistáknak történő lakáskiadást.
"Szembeszállunk azzal, ami szerintünk Barcelona legnagyobb problémája" - nyilatkozta az újságíróknak Jaume Collboni. A városvezető kiemelte, hogy 2028 novemberéig fokozatosan visszavonják majd a rövid távú bérbeadásra engedélyezett 10 101 darab lakás engedélyét és hozzátette, hogy ezeket a jövőben helyi lakosok fogják használni, bérbe adni vagy eladni - írja a HVG.
Isabel Rodriguez lakhatásügyi miniszter kifejezetten üdvözölte a város döntését. Mint írta, minden szükséges erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy biztosítsák az emberek számára megfizethető lakhatást.
A hírnek azonban nem örült az APARTUR, a turista apartmanok szövetsége, ugyanis úgy gondolják, hogy a polgármester olyan hibát követett el, ami ezután még nagyobb szegénységhez és munkanélküliséghez vezethet majd, sőt szerintük ezzel az intézkedésekkel növelhetik az illegális turista apartmanok számát is a katalán városban.
Barcelona önkormányzata az elmúlt években már több mint 9700 illegális turista apartmant záratott be és közel 3500 lakást sikerült visszaszerezniük elsődleges használatra helyi lakosok számára.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szívszorító hírek érkeztek az USA-ból: brutális pusztítást végzett a Helene-hurrikán, legalább 40-en meghaltak Az Egyesült Államok dél-keleti részén meghaladta a negyvenet a Helene-hurrikán halálos áldozatainak száma, a vihar áradásokat, komoly károkat, és nagy területen áramkimaradást okozva halad keresztül több államon pénteken.
- Elszabadult a pokol a magyar határon, megszólalt a rendőrség Az orosz-ukrán háború kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
- Akkora a baj Olaszországban, hogy már Mussolini módszerét veszik elő az iskolákban Olaszország ismét bevezeti azt a gyakorlatot, amit még Mussolini talált ki, miszerint a tanulók már magatartásból is "megbukhatnak", és ha ez bekövetkezik, akkor abban az esetben is évet kell ismételniük, ha egyébként megfelelő az átlaguk. Az olaszok a tanárokkal szembeni egyre növekvő agresszió miatt nyúltak ehhez az eszközhöz.
- Rendkívüli hír: robbanás történt egy orosz benzinkúton, többen meghaltak, köztük egy gyermek is Robbanás történt egy benzinkúton pénteken az Oroszországhoz tartozó Dagesztán fővárosában, Mahacskalában, a detonáció több ember halálát okozta.