Élő adásban lépett oda egy magyar drukker Somos Andráshoz: amit mondott, arra nem lehetett előre számítani
Csoportelsőként jutott ki a németországi Európa-bajnokságra vasárnap este a magyar labdarúgó válogatott, ám ami az ATV élő tudósítása közben történt, váratlan volt.
Az ATV Start és Fórum című műsorainak népszerű műsorvezetője nagy futballdrukker, így a csatorna nézői nem lepődtek meg, amikor vasárnap este Somos András jelentkezett be élőben a Híradóban a Magyarország - Montenegró Eb-selejtező lefújását követően. A türelméről is ismert riportert azonban ez alatt a két perc alatt is próbára tette az élet, hiszen még mielőtt a végére ért volna a mondandójának, megérkezett egy önjelölt szakértő, aki úgy érezte, el kell mondja a véleményét a világnak.
“ATV? Veletek van?” - kérdezte az operatőrök felé fordulva a férfi, majd rutinosan rákötött az épp Marco Rossit emelgető Somos eszmefuttatására.
Ekkor obszcén trágárkodásba kezdett, majd mondandója végeztével távozott. Ez a néhány másodperces jelenet azonban mára virradóra futótűzként terjedt el a közösségi oldalakon - köszönhetően a XXI. Század Intézet elemzőjének, Deák Dánielnek is, aki saját maga is megosztotta azt. A rajongói pedig ellepték az oldalát, tollparádét varázsoltak a felvétel alatt, és Somos András reakcióját vitatták, mert szerintük a riporter lefagyott.
Pedig nem. Csak a felvételnek ez a része már nem volt fenn a neten, hiszen kivágták belőle. A Naphire.hu telefonon érte utol a Fórum műsorvezetőjét. “Egy élő adásnak mindig van kockázata, bármi bármikor megtörténhet, de pont ezért érdekes ez a műfaj. Azt nagyon sajnálom, hogy egy megvágott videó terjedt el a neten, amiből az én reakcióm kimaradt. Az ATV vezetésével együtt úgy gondoljuk, hogy jó, ha a nézők látják az egészet, ezért a teljes bejelentkezést kirakjuk az oldalunkra - mondta lapunknak Somos, akinek ma reggel csörgött a telefonja.
“Deák Dániel felhívott, a teljes beszélgetést megosztotta az oldalán, és elnézést kért tőlem” - tette hozzá az ATV műsorvezetője, aki szerint így lett kerek ez a történet.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Gyönyörű volt, mindig nevetett – 22 évesen szörnyethalt a csodálatos sportolónő Egy nappal a halálos baleset után találtak rá a tehetséges, mindig mosolygó futónő holttestére.
- A Hamász magyar túszára emlékezett - porig alázták a Liverpool-szurkolót Kivezették a meccsről a szurkolót, miután politikai üzenetnek minősítették a molinóját, amit a lelátón tartott a kezében.
- Gulácsi Péter szívszorító vallomása: úgy toltak be a műtőbe, hogy nem tudták, focizhatok-e a jövőben Gulácsi Péter ijesztő részleteket osztott meg 2022-es sérülésével kapcsolatban, az orvosok még azt sem tudták neki megmondani, hogy mi lesz a karrierjével.
- Úgy tűnik, csaltak a rendezők a női kézivilágbajnokság sorsolásán Ennél balhésabb női kézilabda-világbajnokság még nem volt a történelemben.