Hirdetés

Sokkoló hírek érkeztek, magyarok százezreit veszélyezteti a létminimum

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

Egyre kevesebbet ér a magyarok fizetése, így még nagyobb a veszélye annak, hogy egy nagyobb réteg fog elszegényedni.

Bár az infláció lassan, de enyhül, ezt sok magyar nem érzi a pénztárcáján, hiszen a bérük így is egyre kevesebbet ér - írja a Pénzcentrum.

“Eltelt az év fele és még mindig 20 százalék fölötti mértékről beszélünk. Annak, hogy ez tíz százalék alá tudjon menni az év végére, én szerintem nagyon kevés az esélye. Hogy csökkenni fog, abban biztosak lehetünk. Az, hogy el fogja tudni érni a 10 százalék alatti mértéket, biztos, de hogy ezt nem egy éven belül, vagy nem ebben az évben, az is valószínű. A mi kutatásainkban érkezett visszajelzések is ezt támasztják alá. A cégvezetők jelentős része szerint nem lesz lehetséges az infláció tíz százalék alá csökkentése, de a vállalkozások vezetői is egyre inkább úgy vélik, hogy két éven belül ez már reális esély. Ezt a nézetet mi is osztjuk” - nyilatkoztak Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója.

Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke megerősítette a lapnak, hogy a magyar dolgozók egyre több mindenen kénytelen spórolni, többek között az élelmiszereken.

“Évek óta nincs már létminimum-számítás, pedig nem csak erre, hanem egy bizonyos társadalmi minimum-számításra is szükség lenne. Megengedhetetlen, hogy 2023-ban egy EU-s országban a dolgozó emberek java része nem tud kultúrára költeni, nincs félretett anyagi tőkéje egy hirtelen kiadásra, ne tudjon elmenni nyaralni, vagy legalább havonta elmenni egy étterembe. Ezek a dolgok, bár felette állnak a régen létminimumként számolt „3 liter tej, két kiló kenyér és 22 fok a lakásban” elv mentén létrehozott minimumnak, azt gondolom, hogy mindenki számára elérhető kellene, hogy legyenek” - tette hozzá Zlati Róbert.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés