Hirdetés

Simonka György már nem fideszes, de most polgármester lett

Nap Híre portré Nap Híre

A volt országgyűlési képviselő Pusztaottlakát vezetheti.

Már egyre több helyről érkeznek eredmények az európai parlamenti és önkormányzati választásokról. Megírtuk, melyek a Fidesz és az ellenzék bástyái a fővárosban, illetve hogy hogy áll a főpolgármester-választás. Közben Egert, Miskolcot és Salgótarjánt is meghódíthatja a Fidesz, de Budapesten a Tisza Párt lehet a legnagyobb ellenzéki párt

Simonka György volt Békés megyei fideszes országgyűlési képviselő nyerte meg a polgármester-választást Pusztaottlakán. A függetlenként, az Újítsuk Meg Pusztaottlakát Mozgalom tagjaként induló Simonka a szavazatok 69,05 százalékát szerezte meg. Simonka kihívója két független jelölt volt, Szabó Miklós és Kocsis Violetta. Előbbi 16,07 százalékot, utóbbi 14,88 százalékot kapott - írja a Telex

Simonka 2006 és 2014 között egyszer már volt a falu polgármestere, csakhogy azóta ellene és társai ellen 2019-ben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsították őket. A vád szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Simonka az eljárásban ártatlannak vallotta magát. Szerinte politikai okból indult ellene eljárás koholt vádak alapján, mert mások érdekeit sértette sikeres forrásszerző tevékenységével.

Simonka idén áprilisban Facebook-bejegyzésben jelentette be indulását. A kirakott közlemény szerint nem akarták támadni a jelenlegi polgármester (a Fidesz–KDNP-s Árgyelán Erika) munkáját, de állításuk szerint az alig 300 fős faluban ellaposodott az élet, a település látképe nagyon sok helyen elhanyagolt, és hiába a támogatások, „gazdátlanul sodródik a falu”.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés