Hirdetés

Egert, Miskolcot és Salgótarjánt is meghódíthatja a Fidesz, őrült izgalmak Győrben

 portré

Három megyei jogú várost is elhódíthat a Fidesz az ellenzéktől, de ellentétes irányú mozgásra is lehet példa, konkrétan Nagykanizsán. 

Szegeden közel 70 százalékkal újrázhat Botka László, Hódmezővásárhelyen 50 százalék fölötti eredménnyel Márki-Zay Péter.

Alacsony feldolgozottság mellett Veszprémben, Szekszárdon, Sopronban jelentős előnnyel vezetnek a Fidesz jelöltjei, Szegeden és Hódmezővásárhelyen viszont az ellenzéki polgármesterek vezetnek. 

Nagykanizsán a jelen állás szerint ellenzéki győzelem várható, csakúgy mint Pécsen.

Ez azt jelenti, hogy ellenzékiből kormánypárti vezetésű lehet Miskolc, Salgótarján, kormánypártiból ellenzéki vezetésű Nagykanizsa.

Győrben eleinte a botrányhős expolgármester, Borkai Zsolt vezetett a Fidesz jelöltje, Dézsi Csaba András előtt, de most már Dézsi Csaba András vezet, a balos Pintér Bence a második, Borkai csak a harmadik, itt óriási izgalmak lesznek, nem a szó adriai értelmében.

Dunaújváros marad ellenzéki, Debrecen kormánypárti vezetésű várhatóan, ahogy Nyíregyházát is megtarthatja a Fidesz.

Budapest: ezek a Fidesz és az ellenzék bástyái a fővárosban

Hivatkozás másolása

Egyértelműen vezet a momentumos Soproni Tamás a VI. és a fideszes Kovács Péter a XVI. kerületben, ahogy a baloldali Tóth József a XIII. és a fideszes Horváth Tamás a XVII. kerületben.

Szoros a verseny a VII. kerületben, a VIII. kerületben úgy tűnik, marad polgármester a baloldali Pikó András. 

A jelek szerint szintén megtartja posztját Baranyi Krisztina a IX. és a fideszes Kovács Róbert a X. kerületben. Budafokon nagyon szoros küzdelem várható a Fidesz és a DK között, Kovács Gergely pedig behúzhatja a Hegyvidéket. 

Mindent, amit a választásról tudni lehet, itt olvashat el.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés