Hirdetés

Hoppá: ő lenne Shane Tusup új barátnője?

Nap Híre portré Nap Híre

Úgy tűnik, az edző fejét egy fiatal fitneszmodell csavarhatta el, akinek segítette felkészülését az IFBB világbajnokságra.

A párt a Blikk egyik olvasója szúrta ki egy kávézónál, és számára rögtön egyértelmű volt, hogy a fiatalok között dúl a szerelem. Shane Tusup és a nő kézenfogva sétáltak, és állítólag többször is megérintették egymást, miközben nagyokat nevettek.

A lap szerint a Shane mellett látott hölgy Nagy Viktória Zoé fitneszmodell, akivel a sztáredző korábban már több képet is posztolt a közösségimédia-oldalán, ugyanis ő segítette Viktória felkészülését az IFBB világbajnokságra. Már korábban is felmerült a gyanú, hogy munkakapcsolatnál több is van köztük, mivel a hírek szerint Viktória elkísérte Shane-t a magyar állampolgársági eskületételére, de akkoriban mindketten cáfolták, hogy romantikus szálak kötik össze őket.

Shane Tusup korábban az olimpiai bajnok Hosszú Katinkával élt házasságban - aki egyébként éppen első gyermekét várja -, válásuk után pedig Szabó Zsófival melegedett össze, ám a gyors eljegyzés után a páros szakított. Egyelőre hivatalosan nem jelentette be, hogy új kapcsolata lenne, ám a fotók - szerintünk - magukért beszélnek. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés