Feri szerint vízválasztó volt Vadon Jani távozása a Balázsék című műsorból.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/rakoczi-feri-uj.inbox800x450.jpg)
Miután Vadon Jani tavaly decemberben távozott a Balázsék című reggeli műsortól, teljesen eltűnt a rivaldafényből. Nemrég azt nyilatkozta, egyáltalán nem hiányzik neki a rádióműsor, de néha hallgatja még a régi kollégáit.
Február elején rántották le a leplet arról, hogy a távozó Vadon Jani helyére Ráskó Esztert választották meg a hallgatók, aki azóta is színesíti a Rádió1 reggeli műsorát. A hamarosan 54. születésnapját ünneplő Rákóczi Feri szerint valóban felfrissült a Balázsék című műsoruk, amióta nem három férfi beszélget például a leginkább nőket érintő témákról. Ennek ellenére azt sem tagadja a műsorvezető, hogy akár máshogy is alakulhattak volna a reggelek.
Rákóczi Feri nemrég D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának vendége volt, ahol szóba került az az óriási változás is, amely hosszú évek után felborította a régi triót. A műsorvezető szerint vízválasztó volt Vadon Jani távozása, mivel Ferivel és Sebestyén Balázzsal már több mint egy évtizede ébresztette a hallgatókat.
Bevallotta, Balázzsal akkoriban rengeteget beszélgettek arról, van-e értelme tovább folytatniuk a rádiózást, mivel úgy vélték, már könnyűszerrel el tudták volna engedni a műsorukat. Emellett a kétgyermekes édesapa úgy gondolja, ha Panna és Soma kirepülnek otthonról, akkor feleségével, Békával vennék nyakukba a világot kettesben, miután kipityeregte magát kedvese vállán.
"Béka előre röhög rajta, hogy pityergek, és majd fotózni fog. Ha kisírtam magam, akkor egy lakóautóval indulunk majd neki a világnak kettesben" – idézi a story.hu a rádióst.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.