Új fogalom jelent meg az angol nyelvben, a „Barbillion”, ami arra utal, hogy film átlépte az 1 milliárd dolláros jegybevételt.
Greta Gerwig rendezőnő történelmet írt: egyrészt a patinás Warner Bros. történetében még egyetlen filmre sem adtak el ennyi jegyet ilyen gyorsan, másrészt ő lett
az első nő, aki rendezőként átlépte Hollywood történetében ezt az álomhatárt.
A New York Times összesítése szerint a 28 rendező, akinek sikerült ezt elérni, mind férfiak voltak.
Gerwig filmje ráadásul villámgyorsan, a bemutató követő harmadik héten,
már a 17. napon behozta a tíz számjegyű összeget.

Ezzel megelőzte az eddigi sebességi rekordert, a Harry Potter sorozat második részét, amelynek 19 napra volt szüksége a milliárdos bevételhez.
A Barbie egy makacs hollywoodi mítoszra is rácáfolt, miszerint csak korlátozottan vonzóak a „lányos” filmek, vagyis amelyeket
nők készítenek, nők főszereplésével nőknek.
Egy régi filmipari alapelv szerint a nők szívesen néznek meg egy "férfi" filmet, de fordítva nem.
Ezt azonban már több korábbi sikerfilm is megkérdőjelezte, köztük a Patty Jenkins által rendezett Wonder Woman, amelynek főszereplője Gal Gadot volt, és ami 2017-ben 823 millió dollárt gyűjtött be világszerte.
Az Anna Boden és Ryan Fleck által rendezett, Brie Larson főszereplésével készült „Marvel kapitány” 1,1 milliárd dollárt hozott a Disney-nek 2019-ben.
A Stephenie Meyer regénye alapján készült, Kristen Stewart főszereplésével készült „Alkonyat” Catherine Hardwicke rendezésében készült. A film 2008-ban 408 millió dollárt hozott a Lionsgate-nek, és ezzel egy kasszasiker-franchise-t indított el.
„A nőközpontú filmek alulértékeltek, nagyrészt azért, mert a stúdiókban olyan kevés nő van vezető beosztásban” - mondta a New York Timesnak Ana-Christina Ramón fimes szakértő.
"Az ezekben a pozíciókban dolgozó férfiak gyakran a múltbeli tapasztalatokra és sztereotípiákra támaszkodnak,
ez korábban nem működött, úgyhogy ne kockáztassuk meg újra".
Ez azonban most a Barbie világsikerével végleg megváltozhat, br az kérdés, hogy az eddig három Oscar-jelölést begyűjtő Greta Gerwig a hiperrózsaszín filmjével gyarapítani tudja-e a szakmai sikerlistáját.
Kapcsolódó cikkek
- Csúnyán kiakadt Taylor Swift, reküdte a sajtósát az anonim pletykaoldalakra Taylor Swift sajtószóvivője nekiment azoknak a pletykaoldalaknak, amelyek szerint a popsztár titokban hozzáment volt párjához, Joe Alywnhoz.
- Gyászol Járai Máté, így búcsúzott az édesapjától A színész a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt.
- Megtörte a csendet a Született feleségek botrányhős színésznője: "Muszáj volt megszegnem a törvényeket" Felicity Huffman végre megszólalt a 2019-es egyetemi felvételi botrányról.
- “Ne játsszuk meg magunkat!” – Ganxsta Zolee kemény szavakkal védi meg Istenes Bencét Tizennyolc éve ő maga is megtapasztalhatta, milyen egy ringben szembeszállni egy másik hírességgel. Az ATV #Bochkor kamerái előtt ugyanakkor szinte egyedüliként védte meg Istenes Bencét.