Marco Rossi szövetségi kapitány kulcsfontosságúnak nevezte a magyar labdarúgó-válogatott lelki tartását abban, hogy sikerrel vívta meg az Európa-bajnoki selejtezősorozatot.
"Olaszországban van egy mondás: aki küzd, annak a szívében nincs vereség. Mindig van lehetőség a fordításra, amíg nem fújják le a mérkőzést. A fiúk nem engednek és nem adják meg magukat, mindenekelőtt ez tesz büszkévé, mert tükrözi a karakteremet. Sosem voltam tehetséges labdarúgó, a legjobb edzők közé sem tartozom, de sose adtam meg magam és a végsőkig küzdöttem" - fogalmazott hétfőn a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető az M4 Sport Góóól!2 című műsorában azzal kapcsolatban, hogy együttese a nyolc Eb-selejtezőből kétszer hátrányból fordítva nyert, további két alkalommal pedig a hajrában egyenlítve mentett pontot, így például a 97. percben Bulgáriában, ahol a döntetlennel kijutott a nemzeti együttes a kontinenstornára.
Rossi arról is beszélt, sokat változott az elmúlt években, elsősorban ahogy a játékosokhoz viszonyul, ahogy hozzájuk szól. Mint mondta, nagyon tiszteli a tanítványait.
"Egységesek vagyunk, mint egy család. Az apjuk is lehetnék, a gyerekeket pedig nevelni kell. Ha hibáznak, jelzem nekik. Például Kerkez Milostól hidegebb fej kellett volna a bulgáriai kiállításakor, de ő kért elnézést tőlem és a társaitól, ami azt jelzi, megértette a hibája súlyosságát" - mondta az 59 éves tréner, aki hozzátette, a Bournemouth légiósa azt mondta neki, Szoboszlai Dominik gólt eredményező szabadrúgása a 97. percben "megmentette az életét".
A Budapest Honvéddal 2017-ben magyar bajnoki címet ünneplő mester természetesen a válogatott vezéregyéniségéről is szót ejtett. Szerinte a Liverpool 23 esztendős középpályása sokkal érettebb lett a kapitányi karszalagtól, melyet tavaly novemberben vett át. Elárulta, amióta kijelölték a posztra, jóval több üzenetet váltanak és megosztja vele a gondolatait.
"Különleges játékos, de nem csupán a tehetsége miatt, az ugyanis adottság és nem érdem. Rendkívül sokat dolgozott a gyengeségein, óriási akarat van benne a fejlődésre. Rajta kívül Sallai Roland a legmeghatározóbb a csapatban, de mindketten a többiek szolgálatába állítják a tehetségüket" - mondta Rossi, aki elismerte, októberben a litvániai meccs első félidejében ő maga követte el a legnagyobb taktikai hibát azzal, hogy Szoboszlait hátrébb játszatta.
"Minden poszton megállná a helyét, de korábban sose teszteltük ezt, így a hatos szerepére még nem volt felkészülve. A szokott posztján viszont szabadon játszhat, a támadó harmadban alapvetően megadom a szabadságot a játékosaimnak".
A csapat védekezésével kapcsolatban viszont korántsem ennyire megengedő Rossi, ahogy megjegyezte, "ez az olaszok rögeszméje", hogy a hátsó alakzatban nem szívesen változtatnak, mert ott automatizmusoknak kell kialakulnia, ugyanis a játékosoknak nem szabad gondolkodni egyetlen szituációban sem, mert az máris a védő késését eredményezi. Elárulta, bár Botka Endre jól futballozott Bulgáriában, vasárnap az utolsó meccsen azért adott lehetőséget Balogh Botondnak, aki mindössze másodjára öltötte magára a címeres mezt, mert ki akarta őt próbálni. Kíváncsi volt arra, miként teljesít 65 ezer néző előtt, mert amikor Parmában lehetőséget kap, akkor rendre jól játszik.
"Próbára tettem, és hideg fejjel játszotta le a mérkőzést, ahogy kell. Nagyon örülök, hogy megállta a helyét" - méltatta a 21 éves védőt, de a nemzeti együttes legtapasztaltabb, 77-szeres válogatott tagjáról is pozitívan nyilatkozott. "Örültem Nagy Ádám góljának is, mert egyrészt Montenegró ellen a csapat egyik legjobbja volt, másrészt neki a mezőnyben más a szerepe. Sajnálom, hogy sokan nem értik a feladatát, pedig ha jó formában van, akkor nélkülözhetetlen a válogatott számára".
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Kitört a háború: a Manchester City szerint a Premier League félrevezette a többi klubot kettejük jogvitájával kapcsolatban A Manchester City szerint a Premier League „félrevezető” körlevélben ismertette a többi élvonalbeli klubbal a City és a liga közötti jogvitával kapcsolatos választottbírósági döntést.
- Megszólalt az orvos Michael Schumacher állapotáról Egy híres idegsebész beszélt a F1 legenda állapotáról, miután a hírek szerint nemrég részt vett a lánya esküvőjén.
- Iszonyatosan kiakadtak a szurkolók Mbappéra, már nem is tartják valódi csapatkapitánynak Kritizálják Kylian Mbappét, a francia labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, aki kihagyja az együttes soron következő két Nemzetek Ligája-mérkőzését Izrael és Belgium ellen, miközben a Real Madridnál bevethető volt.
- Szörnyű tragédia érte a sportvilágot: tragikusan fiatalon elhunyt a junior világbajnok Máj és más belső szervek károsodása következtében 26 évesen elhunyt a kenyai Kipyegon Bett, a 800 méteres síkfutás világbajnoki bronzérmese, junior világbajnoka.