Drámai nyilatkozatot tett az ukrajnai háborúról Joe Biden elnök legveszélyesebb kihívója, Robert F. Kennedy.
A legendás politikus család újabb tagja indul az amerikai elnökválasztáson, és a felmérések szerint egyre jobban felzárkózik a demokrata párti versenyben a jelenlegi elnök mögött, aki nemrég jelentette be indulását.
„Legyünk őszinték:
ez egy amerikai háború Oroszország ellen
geopolitikai célok érdekében, amely geopolitikai machinációk 2014 óta zajlanak a hírszerzési ügynökségek és a neokonok támogatásával” – nyilatkozta Robert F. Kennedy.
A politikus, aki az idén 60 éve Dallasban meggyilkolt John F. Kennedy elnök unokaöccse, a szintén merénylet áldozatául esett Robert F. Kennedy fia.
Amióta bejelentette az indulását Joe Bidennel szemben a demokrata párt elnökjelöltségéért, már 14 százalékot erősödött a támogatottsága.
Kennedy korábban környezetvédelmi ügyvédként dolgozott, és a zöld politikában a nézetei egybevágnak Biden pártjának a fő irányvonalával.

Az ukrajnai háború kapcsán azonban Kennedy nagyon kritikus mind a republikánus, mind a demokrata elittel szemben.
„Feláldozzák az ukrán ifjúság színe-virágát a halál és a pusztulás vágóhídján,
a neokonok geopolitikai ambíciói oltárán, hogy rezsimváltozást hozzanak, és megszabaduljanak Vlagyimir Putyintól.” – mondta a politikus.
Kennedy szerint az ukrán hadsereg egyre kilátástalanabb helyzetben van, mert az oroszok felemésztik a legjobb katonáikat, és - állítja Kennedy - a veszteségek már meghaladják a 300.000 főt az ukrán oldalon.
"Az ukrán különleges alakulatok parancsnoka, ami valószínűleg a legfelkészültebb és legjobban harcoló elit egység egész Európában, elmondta, hogy
katonáinak 80%-a halott vagy sebesült és nem tudják újjáépíteni az egységet.”
„Jelenleg az oroszok 1-az-5 vagy 1-a-8 arányban ölik az ukránokat, attól függően, hogy melyik adatot fogadjuk el hitelesnek” – tette hozzá.
Az ifjabb RFK a legendás család „fekete bárányának” számít, mert az utóbbi másfél évtizedben a nemzetközi oltásellenes mozgalom egyik vezéralakja lett.
A volt környezetvédelmi ügyvéd már a Covid-19 járvány előtt arról volt meggyőződve, hogy a vakcinák nem biztonságosak.
A pandémia nyomán ismertsége még tovább nőtt, jóllehet tevékenységét közegészségügyi szakértők, sőt még saját családtagjai is
félrevezetőnek és veszélyesnek minősítették.
Ennek ellenére oltásellenes jótékonysági szervezete, a Children's Health Defense virágzott, bevételei a világjárvány idején több mint kétszeresére, 6,8 millió dollárra nőttek.
Kennedy 2021-ben könyvet adott ki "Az igazi Anthony Fauci" címmel, amelyben azzal vádolta az Egyesült Államok vezető járványügyi orvosát, hogy asszisztált "a nyugati demokrácia elleni történelmi államcsínyhez".
Az aktivista időnként olyan csoportokkal is együtt szerepelt, akik Donald Trumpot támogatták, és részt vettek egy oltásellenes, Trump-párti tüntetésen a Capitolium közelében január 6-án.
Családja nem örül Kennedy indulásának, de eddig nem tudták lebeszélni az indulásáról, pedig nővére, Kerry Kennedy is igyekszik jobb belátásra bírni a számukra kínosan viselkedő rokont.
Kapcsolódó cikkek
- Vasszigorral lépne fel a TikTok használata ellen az Európai Parlament Akár be is tilthatják a kínai alkalmazást.
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.
- „Monacói zászlóalj” - Az orosz oligarchák helyét ukrán milliárdosok vették át a francia Riviérán A Le Monde tényfeltáró riportban leplezte le a háború elől a francia tengerpartra költöző milliárdosokat.