Hirdetés

Robert Fico az európai Donald Trump? Sokkoló dolgot árult el a politikus

Nap Híre portré Nap Híre

Robert Fico szlovák miniszterelnök egy interjúban újabb részleteket árult el a kézdivásárhelyi merényletéről, de kitért arra is, hogy nem az volt az egyetlen kísérlet, azóta újabb fegyverest fogtak el a kormányfő egy nyilvános szereplésén.

Robert Fico interjút adott a Standardnak, amelyben újabb tényeket közöl a kézdivásárhelyi támadóról, valamint egy másik fegyveres férfiról, aki egy töltött fegyverrel jelent meg egy nyilvános rendezvényen, ahol a miniszterelnök is ott volt. Ficót arról is megkérdezték, hogy Szlovákia kilép-e a NATO-ból, ha Ukrajna a jövőben a szövetség tagja lesz, mert attól tart, hogy közvetlen háborúba keveredik Oroszországgal. Az interjú a végén visszatért Fico májusi merényletére, amelyről eddig nagyon keveset beszélt – írja az Index.

„Volt egy kis szerencsém. De most sem fogok erről különösebben beszélni” – mondta a szlovák kormányfő, végül azonban két új és meglepő információ is napvilágot látott: Juraj Cintulát, aki Kézdivásárhelyen lelőtte Ficót, a miniszterelnök „egy konkrét politikai párt politikai aktivistájaként” jellemezte, aki „gyűlésekre járt, ahol nagyon aktív volt”. Újdonság, hogy a lövöldözés a jelek szerint nem hirtelen felindulásból történt: „Háromszor is eljött olyan nyilvános gyűlésekre, ahol én is jelen voltam. Mindannyiszor fegyverrel jött oda” – mondja Fico

Még meglepőbb az az információ, hogy a miniszterelnök elleni merényletkísérletek a jelek szerint nem értek véget. „Ami még rosszabb, hogy ezek a kísérletek folytatódnak. Volt egy eset Duklánál, amiről a nyilvánosságot még nem tájékoztatták” – mondta Fico, majd hozzátette: „Elfogtunk egy személyt, aki gyűlöl engem az Ukrajnával kapcsolatos álláspontjaim miatt. Fegyver volt nála, de szerencsére nem jutott be abba a zónába, ahol mi, politikusok voltunk, hanem abba a zónába ment, ahol a civilek voltak. Ott átment a fémdetektoros ellenőrzésen, majd kiderült, hogy töltött fegyvere van.”

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés