Hirdetés

Ezt nem láttuk jönni: Robert Downey Jr. páros lábbal szállt bele Elon Muskba

Nap Híre portré Nap Híre

Robert Downey Jr. durván beszólt Elon Musknak, akinek azt üzente, hogy kontrollálhatná a viselkedését.

Robert Downey Jr. először 2008-ban játszotta el Tony Stark, vagyis Vasember szerepét, amellyel később alaposan össze is fort. A Marvel szuperhősének karaktere részben Musk inspirációjára épült, akinek érdemeit és a technológiai fejlődéshez való hozzájárulását az Oscar-díjas színész is elismeri. Az 59 éves világsztár most mégis vegyes érzelmekkel kommentálta az Elon Musk és Tony Stark közötti gyakori párhuzamokat. Nem rejtette a véka alá azt sem, mit gondol a világ leggazdagabb emberéről – írja a Blikk

Talán kevesen tudják, de a Marvel egyik legikonikusabb szuperhősének, Tony Starknak, vagyis Vasembernek a karakterét Elon Musk inspirálta. Ezt maga Jon Favreau, a Vasember és a Bosszúállók rendezője árulta el 2016-ban, Mark Fergus forgatókönyvíró pedig azt is megjegyezte akkor, hogy Stark személyiségének bizonyos elemeit nemcsak a Tesla alapítójáról mintázták, hanem mellette még Donald Trump és Steve Jobs is nagy hatással volt a karakterre. Musk egyébként egy rövid jelenet erejéig még fel is tűnt a Vasember 2-ben.

Mivel ilyen szoros viszony fűzi a karakterhez, természetesen a színésznek is megvan a véleménye a Stark és Musk közötti párhuzamról. Az 59 éves Oscar-díjas színész az On With Kara Swisher című podcastben való vendégeskedése során vegyes érzelmekkel nyilatkozott erről, miután a műsorvezető megjegyezte, hogy Musk hajlamos arra, hogy Starkot utánozza. 

"Még csak néhányszor találkoztam vele, de azt kívánom, bárcsak egy kicsit jobban kontrollálná a viselkedését" – fogalmazott Robert Downey Jr, aki annak ellenére, hogy korábban a Tesla vezérigazgatója inspirálta Stark karakterét, ma már kritikusan szemléli a kőgazdag vállalkozót, különösen mióta egyre több vád éri Muskot, hogy élen jár a konteók terjesztésében.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés