Megelégelte az agrárkamara, hogy a mezőgazdasági termelők finanszírozzák a vadásztársaságok tagjainak hobbiját azzal, hogy az elszaporodott nagyvadat a terményeiken legelnek. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) most úgy döntött, hogy átvállalja a gazdálkodóktól a vadkárkövetelések behajtását, ami azt jelenti, hogy a korábbinál hatékonyabb eszközökkel lépnek majd fel a pénz beszedése érdekében.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szarvas.inbox800x450.jpg)
A Népszavának a vadászok reagáltak a bejelentésre, miszerint a kamara saját behajtó cég alapításával próbálja elérni, hogy a vadásztársaságok kifizessék a vadkárok ellenértékét. Az agrárkamarai közlemény szerint évente mintegy 21 milliárd forint értékű vadkár keletkezik Magyarországon, ám ennek csak a töredékét, alig 3 milliárd forintot térítenek meg a vadásztársaságok a gazdálkodóknak.
Az elmúlt fél évszázadban az öt nagyvadkategóriába tartozó állatok - a gím- és dámszarvasok, az őzek, a vaddisznók és a muflonok – száma ötszörösére nőtt, még annak ellenére is, hogy napjainkban évente tizenhétszer több nagyvadat lőnek ki, mint az 1960-as években.
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár összesítése szerint jelenleg mintegy 800 ezer nagyvad él Magyarország területén. Táplálékigényük évente közel másfél millió tonna szálas, lédús és szemes takarmány. A vadásztársaságok azonban ennek alig 8 százalékát – 110 ezer tonnát – juttatják ki az etetőkbe, a szórókra. Így az állatok az élelmük nagyobb hányadát a legelőkről, szántóföldekről, zöldségesekből és gyümölcsösökből szerzik meg – állítják a gazdák.
Számításaik szerint minden évben legalább 700 ezer tonna termés végzi a vadállatok gyomrában. Ennek az értéke az említett 21 milliárd forint. Vagyis az elszaporodott nagyvadállományt voltaképpen a mezőgazdaságok és az erdészetek „tartják el”, miután a vadásztársaságok nem gondoskodnak hatékonyan a vadgyérítésről - írja a lap.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.