Kegyetlen fordulat jön az időjárásban a hétvégére.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég. Összességében többfelé várható időszakos eső, zápor, több helyen jelentős mennyiség eshet. A késő délutáni, esti óráktól a hegyvidéki tájakon halmazállapot-váltás is előfordulhat. A szél délelőttől északnyugatira fordul, a Tiszántúl kivételével többfelé megerősödik, a Dunántúlon nagy területen viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. Késő este 1, 7 fokot mérhetünk.
Szombaton a keleti tájakon nagyrészt felhős marad az ég, és ott további eső, záporeső, helyenként hózápor is előfordulhat. Máshol felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel, csak néhol alakul ki záporos csapadék. Az északnyugati, északi szelet erős, főként a Dunántúlon és északkeleten viharos lökések kísérik. Kora délután 3, 9 fok valószínű.
Pénteken a Dunántúlon nagy területen lehetnek viharos (ált. 60-80 km/h, a magasabban fekvő részeken és a Balaton környékén ezt meghaladó) széllökések. Megjegyezték azt is, hogy az ország déli felén egy-egy zivatar kialakulása nem zárható ki, valamint lokálisan a napi csapadékösszeg is elérheti, meghaladhatja a 20 mm-t az ország keleti felén.

Szombaton sem lesz túl jó időnk, még több vármegyére adtak ki figyelmeztetést.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Rossz ötlet? Még drágább lehet az élelmiszer egy kormányzati döntés miatt Aggódnak az élelmiszergyártók, szerintük ismét belendítheti a drágulást, ha tovább emeli a kormány a jelenleg is irreálisan drága, csomagolásokra kivetett díjakat.
- Előrehozott karácsonyi ajándék a magyaroknak: péntektől örülhetünk Egyes autósok jobban teszik, ha várnak péntekig, a pénztárcájuk meg fogja köszönni.
- Gyászol az ország, meghalt a Jászai Mari-díjas színművész Ötvenhat éves korában, hosszú betegség után kedden elhunyt Bajomi Nagy György Jászai Mari-díjas színművész, az Örkény István Színház társulatának tagja - közölte Facebook-oldalán a színház.
- Nagyon csúnya, ami közelít: ez a havazásnál is durvább lesz, másodfokú figyelmeztetés van érvényben A meteorológusok négy vármegyében is ónos esőre figyelmeztetnek.