Brutális széllel és zivatarral ér ide a hidegfront szombaton, és már vasárnapra is kiadták a riasztást.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szelvihar.inbox800x450.jpg)
A naphire.hu is megírta, hogy szörnyű időjárás közelít felénk szombaton: az előrejelzés szerint kora délutánig változóan felhős időre számíthatunk csapadék nélkül. Késő délután, estefelé viszont északnyugat felől beborul az ég, és az érkező hidegfront mentén többfelé várható eső, zápor, a Dunántúlon helyenként zivatar is kialakulhat. Emellett nagy területen megélénkül, megerősödik előbb a délnyugati, késő délutántól az északnyugati szél. Utóbbit viharos lökések is kísérhetik északnyugaton és a Balaton térségében
Most a meteorológusok frissítették a riasztást, és már vasárnapra is figyelmeztetéseket adtak ki a szél és a zivatarveszély miatt:
A veszélyjelzésben azt írták, szombat délután, éső délután északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, amely fokozatosan délkelet, kelet felé halad. A fronthoz kapcsolódóan az északnyugatira forduló szelet főként a Dunántúlon és a Duna vonalában (majd a késő esti, éjféli órákban a Bodrogköz környezetében is) nagyobb területen kísérhetik átmeneti viharos széllökések (ált. 70-85 km/h, de elsősorban az Észak-Dunántúlon, valamint a Balaton környezetében lokálisan 85 km/h-t meghaladó átmeneti szélroham sem kizárt). A légmozgás a nagy sebességgel mozgó hidegfront mögött késő estétől a legtöbb helyen várhatóan gyorsan veszít erejéből.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/szellokes-riasztas-vihar-szombat.inbox800x450.png)
A front mentén, szintén a késő délutáni, esti órákban a záporok mellett zivatarok is előfordulhatnak, erre az ország északnyugati felén van számottevő esély.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/zivatar-vihar-riasztas-szombat.inbox800x450.png)
Vasárnap a déli óráktól nagyobb eséllyel a Dunántúl északnyugati felén, valamint a Nyírségben, illetve Borsodban fordulhat elő dörgés, villámlás.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/zivatar-vihar-riasztas-vasarnap.inbox800x450.png)
A záporokat, zivatarokat átmeneti viharos (~65-75 km/h) széllökések, valamint jégdara is kísérheti.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vasarnap-riasztas-szel-idojaras.inbox800x450.png)
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.