A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki úszni nem tudó gyermekeket a Tisza egy veszélyes szakaszához vitt játszani 2023 júniusában.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyasz-2.inbox800x450.jpg)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy egy 10 és egy 12 éves kislány tavaly a nagybátyjánál nyaralt. Június 23-án az élettársával együtt a gyermekeket - a család harmadik gyermekét is magukhoz véve - levitték a Tisza Benk községhez tartozó komplejárójához.
Míg az élettársa a parton maradt a négyéves kisfiúval, addig a férfi a folyó sekélyebb részén, a parthoz közel megengedte a lányoknak, hogy bemenjenek a folyóba annak ellenére, hogy azon a szakaszon nincs kijelölt fürdőhely. A kiskorúak nem tudtak úszni, illetve olyan eszközük sem volt, amely a vízen fenntartotta volna őket. A férfi közvetlen közeléből a lányokat a Tisza elragadta. Még megpróbálta a gyermekeket kimenteni, de az erős sodrás miatt nem érte utol őket, ezért élettársa telefonon kért segítséget - tették hozzá.
A folyó Tiszamogyorós irányába sodorta a gyermekeket, akiknek a segítségére sietett motorcsónakkal egy férfi, aki azonban csak a vízen sodródó kisebbik lányt tudta megmenteni, őt a csónakjába emelte, azonban testvére a folyóban elmerült és eltűnt, testét két nap múlva találták meg, vízbe fulladt - írták.
A főügyészség a férfit a kisgyermek halála miatt gondatlan emberölés vétségével, a másik gyermek életének, testi épségének, és egészségének veszélyeztetése miatt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Vádiratában mértékes indítványt is tett: amennyiben az előkészítő ülésen az eljárást sikerül befejezni, úgy vele szemben a törvényszék 1 év 10 hónap, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki - áll a közleményben.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.