Hirdetés

Hihetetlen! Máris valóság lett a Netflix új sorozata

Nap Híre portré Nap Híre

Több száz utas ragadt Izland fő repülőterén a tél, karácsonyi viharok miatt.

A hét eleje óta szinte az összes járatot törölték a Reykjavík közelében lévő Keflavík nemzetközi repülőtéren - közölte az izlandi RÚV rádióállomás.

Mintegy 200 utas döntött úgy, hogy a repülőtéren marad egyelőre - hangzott el a rádióban. Az izlandi légitársaság (Icelandair) a súlyos időjárási helyzetre hivatkozva közölte, hogy az összes kedd reggeli keflavíki járatot törölniük kellett. A repülőtér honlapján tucatnyi európai és észak-amerikai járatot tüntettek fel, amit kedden végül szintén töröltek.

Érdekesség, hogy szinte pontosan erről szól a Netflix most megjelent, "Karácsonyi vihar" című minisorozata is, ahol a rossz idő miatt képtelenek a tervek szerint elutazni a norvég repülőtérről az emberek.

Amikor legutóbb egy különleges hír miatt írtunk a repülőterekről, szomorú információt kellett közölnünk. Meghalt ugyanis a Terminált ihlető, 18 évig reptéren élő férfi. Mehran Karimi Nasszeri iráni menekült 18 éven keresztül élt a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren, miután elveszítette a menekültstátuszát igazoló dokumentumot. 

A története ihlette meg Steven Spielberg 2004-es Terminál című filmjét. A filmnek hála annyi pénze összegyűlt, hogy egy hotelbe költözhetett.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés