A vasúti biztonság érdekében fokozott ellenőrzést tartanak hétfőn a rendőrök.

A rendőrség tájékoztatása szerint a RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált 7. Rail Action Week elnevezésű akciókeretében 2023. szeptember 25-én 7 órától október 2-án 7 óráig hazánkban is fokozott ellenőrzést tartanak.
A RAILPOL által koordinált akció célja elsősorban az, hogy megelőzzék a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak megsértését, továbbá azt, hogy a vasúti jelzőberendezéseket, a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközöket, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló eszközöket megrongálják.
Az ellenőrzés során kiemelt figyelmet fordítanak a mozgó vonatokra történő fel- és leszállásra, valamint a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekmények megelőzésére.
Kapcsolódó cikkek
- Figyelem, az Ön OTP-fiókját is feltörhették A bank megerősítette, hogy az adattolvajok robotizált módon próbálkoztak, és pár ezer esetben sikerrel is jártak.
- Szánalmas hisztériát rendezett a bíróságon az újbudai késelő Kioktatta a bírónőt az újbudai rendőrgyilkos, ezért azonnal berekesztették, majd elnapolták a tárgyalást.
- Brutális késelés Európában, 9 hónapos várandós nő az áldozat A brutális eset megrázta az egész országot.
- Nem aprózta el, macsetével támadt egy férfi Borsodban Az elkövető az élettársát ért sérelmet akarta megtorolni, ezért macsétével támadt egy másik férfira, aki viszont késsel próbálta őt megszúrni.