Állandó rendőri jelenlétet biztosít a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a fővárosi temetőkben és azok környékén mindenszentek és halottak napján.

A BRFK azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy a biztonságos közlekedés elősegítése mellett a rendőrség kutyás járőrökkel is fokozott ellenőrzéseket tart a budapesti temetőkben, megelőzve a gépkocsifeltöréseket, a lopásokat és a sírrongálásokat.
A közlemény szerint a rendőrök szórólapot osztanak a temetőkbe érkezőknek, ezen felhívják a figyelmüket például arra, hogy szükség esetén forduljanak a temetői biztonsági szolgálat munkatársaihoz, illetve a rendőrséghez - írja az MTI.
Azt javasolják, hogy a látogatók legyenek körültekintőek a sírok gondozásakor, a virágok, koszorúk elhelyezése közben se tévesszék szem elől a táskájukat, értékeiket, és az autóban ne hagyjanak látható helyen semmilyen iratot, értéktárgyat, okmányt vagy táskát. Kérik továbbá, hogy a megemlékezők lehetőleg sötétedés beállta előtt keressék fel a sírkerteket.
Mint azt a naphire.hu is megírta, a halottak napja miatt változik a fővárosi temetők nyitvatartása is, valamint a MÁV és a Volán járatok menetrendje is.
Kapcsolódó cikkek
- Legyen nagyon óvatos, maradjon otthon ma, ha ezeken a területeken lakik! Megjött a figyelmeztetés, legyen óvatos!
- A Fidesz felkarolja Karsai Dániel ügyét? Kósa Lajos nemcsak a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő ügyvéddel, hanem annak sorstársaival is találkozik.
- Karsai Dániel mellett ő a másik híres magyar, aki a halálos kórral küzd A Naphire.hu legfontosabb szombati hírei.
- Pokoli időjárás csap le Magyarországra, rendkívüli veszély fenyegeti 3 vármegye lakosságát Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye területére vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.