Megszünteti a Fővárosi Törvényszék a korrupcióval vádolt Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökének letartóztatását – derült ki a Fővárosi Törvényszéken zajló büntetőper csütörtöki tárgyalásán.
A vesztegetési per másik főszereplője Völner Pál, a Fidesz volt igazságügyi államtitkára, aki végig szabadlábon volt az eljárás kezdete óta. A volt végrehajtói elnök a bíróság döntése értelmében házi őrizetbe kerül, az ügyészség tudomásul vette a döntést. Schadl Györggyel együtt a büntetőper harmadrendű vádlottja is bűnügyi felügyelet alá kerül. Mindkettejüket eltiltitták a tanúkkal való kapcsolattartástól - adta hírül a 24.hu.

A bíró elmondta azt is, a két vádlottnak vissza kell mennie a büntetés-végrehajtási intézetbe, és onnan a rendőrség viszi majd őket haza.
A letartóztatás megszüntetését Schadl ügyvédje, Morvai Attila indítványozta, másodlagosan pedig bűnügyi felügyelet elrendelését kérte. Többek közt azt mondta, szó sem volt arról, hogy Schadl el akart volna szökni, és a tanúk befolyásolása sem merült fel szerinte, ráadásul a tárgyalás ezen szakaszában abszolút okafogyott lenne.
Kapcsolódó cikkek
- Óriási bajba került a plasztikai sebész, akinek a felesége a kezei között halt meg A nőnek műtét közben megállt a szíve. A férje ellen most vizsgálatot indítottak.
- (18+) Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú sértett felé.
- Már betörni jár a Mikulás? Furcsa esetről számolt be a rendőrség Mint kiderült, nem a Télapó volt a ludas, az elkövetőt elfogták.
- Figyelem: ellepik az országot a rendőrök Bárki nagy bajba kerülhet, ha ezeket a szabályokat nem tartja be.