Jakab Péter csütörtökön a Facebook-oldalán egy nyílt levélben válaszolt a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton vádjaira, miközben rendkívüli bejelentést tett a jövőjével kapcsolatban. A Jobbik egykori elnöke úgy fogalmazott, úgy érzi, hogy a Jobbik jelenlegi elnöke választás elé állította, ezért azt a döntést hozta, hogy kilép a pártból.
A Jobbik új elnökeként ma választás elé állítottál: ha maradok a nép pártján, ha továbbra is nyersen, őszintén, karcosan akarok kiállni a válság vesztesei, az Orbán-rezsim károsultjai mellett, akkor nincs helyem a Jobbikban. Nos, Marci, akkor nincs helyem a Jobbikban. Ha a nép és a Jobbik között kell választanom, nem kérdés, melyiket választom
– írta bejegyzésében a politikus, amiben kijelentette azt is, hogy teljesen megdöbbentette Gyöngyösi Márton nyílt levele. Úgy gondolja, hogy a vádak, amelyeket felhozott őellene, azokat a Fidesz szokta megfogalmazni. Jakab megjegyezte azt is, hogy az elnök korábban "stratégiai csendet" kért tőle, ami után felidézte azt a szóbeszédet, hogy Rogán Antal megüzente az ellenzékbe beépült embereivel, hogy maradjanak csendbe. Majd hozzáteszi, hogy nem tudja, hogy a Jobbik elnöke Rogán embere-e, csak azt tudja, hogy ő csendet kért tőle - írja a 168.hu.
Posztja végén azonban kiemelte: a politikát nem hagyja maga mögött, viszont mostantól független képviselőként marad a nép pártján.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.