Nagy nyilvánosság előtt kért bocsánatot Rachael Gunn, az olimpiai játékokon hatalmas botrányt okozó breaktáncos
Nyilvános interjúban kért bocsánatot Rachael Gunn, az a breaktáncos, aki hatalmas botrányt okozott a párizsi olimpián a produkciójával.
Szerdán került adásba az ausztrál "The Project" című, aktuáls ügyekkel foglalkozó műsor, amelyben Rachael Gunn vagy másnéven Raygun bocsánatot kért az olimpiai szereplése miatt. A 37 éves egyetemi oktató azt mondta, nagyon sajnálja, hogy a performansza ekkora negatív visszahangott váltott ki az emberekből. A breaktáncos egyetlen pontot sem szerzett augusztusban, az Egyesült Államok, Franciaország és Litvánia versenyzője ellen is kikapott.
Gunn hatalmas visszhangot kiváltott performansza olyan elemeket tartalmazott, mint a kenguruugrálás vagy a hátrafelé gurulás, illetve egyéb furcsa és torz mozdulatok. A Projectnek adott interjúban Gunn úgy fogalmazott, hogy a stílusa teljesen valid volt, pusztán csak egy másik megközelítést alkalmazott – írja a CNN.
A breaktáncos olimpiai performansza szinte az egész világ érdeklődését felkeltette, Adele egy müncheni koncertjén arról beszélt, szerinte az egész csak egy vicc volt, Rachel Dratch színésznő pedig egy esti műsorban imitálta az ugrálást és szökdelést. A nő az interjúban elmondta, hogy a szabályoknak megfelelően, az óceániai bajnokság megnyerésével jutott be az olimpiára, de már akkor attól tartott, hogy az emberek nem fogják megérteni a stílusát, amit pedig végül így is lett.
Azt is elmondta a műsorban, hogy egy darabig semmilyen nyilvános eseményen nem fog szerepelni, mert szeretné elkerülni a reflektorfényt. A breaktánc, mint műfaj az idei párizsi olimpián szerepelt először, de a 2028-as versenyen már nem lesz jelen.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló felvétel a Duna komáromi tetőzéséről, nincsenek szavak Brutális pusztítást végez az árvíz.
- Óriási a baj: összeomlott az elektromos autók piaca, brutálisan bezuhantak az eladások Jelentősen, az előző évihez képest 18,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma augusztusban az Európai Unióban és ezen belül nagymértékben visszaesett az elektromos autók részaránya az európai autóipari ágazat szakmai képviseleti szervezete, az ACEA csütörtöki jelentése szerint.
- Brutális a helyzet Ausztriában, bemondták, mennyi ideig fog tartani a károk helyrehozása Évekig fog tartani a jelenlegi áradások okozta károk helyreállítása Ausztriában - közölte csütörtökön Alsó-Ausztria tartomány kormányának elnöke.
- Brutális támadás érte Donald Trumpot A republikánus elnökjelölt titkos kampányiratait juttatták el hackerek a demokraták választási csapatához – tudatta a Szövetségi Nyomozó Iroda és a Nemzeti Hírszerzés közleményben.