Lakóházakat veszélyeztetett a Rába áradása Csákánydoroszlón.
A Vas vármegyei Csákánydoroszlón a Dózsaligetben hat árterületen épült lakóházat veszélyeztet az elmúlt napok intenzív esőzései miatt megáradt Rába folyó, a lakóknak átmenetileg el kellett hagyniuk otthonaikat, Gasztonyban pedig a belvíz vett körbe öt ingatlant, amelyeket homokzsákokkal védenek - közölte honlapján a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombaton.
A tájékoztatás szerint pénteken több esetben riasztották a tűzoltókat patakokon kialakult villámárvizek miatt, Szombathelyen, Kenézen, Vasváron, valamint több Körmend és Szentgotthárd környéki településen pedig az utcáról és a mezőgazdasági területekről a házak udvarába, garázsokba és pincékbe beáramló esővíz okozott gondot.
Azt írták, Magyarnádalján a Csencsi-patak vízszintjének növekedése miatt a közeli házak kerültek veszélybe, Szentgotthárdon pedig több lakóingatlan pincéjében 20-30, helyenként 40 centiméteren gyülemlett fel az esővíz, amit kiszivattyúztak.

Hozzátették: Felsőszölnökön árkokban és garázsban jelentett problémát az összegyűlt csapadékvíz, Körmenden egy családi házat kellett megvédeni a vízbetöréstől. Felsorolásuk szerint Szentgotthárdon a Rába hétvégi házakat vett körbe, itt egy lakót a tűzoltók kishajó segítségével vittek ki a szárazföldre. Hozzáfűzték, hogy Körmenden és Szentgotthárdon összesen több mint kétezer homokzsákot használtak fel a lakóingatlanok megvédéséhez.
A katasztrófavédelem beszámolója szerint a Rába áradása miatt több őrségi bekötőutat is le kellett zárni, a térségben közlekedőket arra kérik, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak.
A Nyugat-Dunántúli Vízügy Igazgatóság tájékoztatása szerint a Rába vízszintje szombat hajnalban 476 centiméteres vízállásnál tetőzött. Körmendnél reggel 387 centimétert mértek, a tetőzést itt 500-510 centimétert meghaladó vízállással vasárnap reggelre várják, ami miatt a szakemberek szerint a legmagasabb harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendelésére lesz szükség a folyószakaszon - írja az MTI.
A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint árvíz miatt teljes szélességében lezárták a Kemenestaródfa-Vasalja, Pinkamindszent-Moschendorf (Ausztria), Pinkaminszent-Srem (Ausztria), Rátót-Rábagyarmat, Vasszentmihály-Csörötnek, Szakonyfalu bekötőutat, a Magyarszombatfa-Csákánydoroszló, Csákánydoroszló-Nádas közötti alsórendű utatkat, valamint a Felsőmarác bekötőutat is.
Kapcsolódó cikkek
- Ide-oda mozog a forint! Nézzék, mennyit ér most a pénzünk Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Súlyos figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút, rengeteg autós lehet veszélyben A legfrissebb előrejelzések alapján szombat délelőtt ismét havazásba vált át a csapadék, ezúttal Magyarország északnyugati területein - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
- Orbán Viktor: "Megpróbáltuk, és sikerült is" A kormány csupa lehetetlen dologra vállalkozott 2010-ben, mégis sikerrel járt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) pénteki budapesti rendezvényén.
- Durva baleset történt az M1-esen, gigadugó alakult ki a sztrádán Aki csak teheti, az kerüljön.