Hirdetés

"Sebestyén Balázs a prolik prófétája” – Puzsérék sátánista ezotériával vádolják a műsorvezetőt

Nap Híre portré Nap Híre

Puzsér Róbert és barátai nem fogták vissza magukat, amikor Sebestyén Balázs Telex-interjúját kommentálták.

Miből erednek a betegségek? Képes-e az emberi szervezet meggyógyítani magát? A Telexnek adott interjújában ezekről a kérdésekről beszélt Sebestyén Balázs. Puzsér Róbert és barátai nem hagyták szó nélkül.

De miket mondott a Rádió1 műsorvezetője? A 24.hu idézte Sebestyén interjúját, íme a legérdekesebb részek:

  • "Továbbra is tartom, hogy a nyugati világ legnagyobb kudarca a sebészkés. Ezt arra alapozom, hogy az emberi szervezet és a tudat önmagában elképesztő dolgokra képes. Az emberi szervezetet szerintem úgy kellene felfogni, mint ami képes megbetegíteni és meggyógyítani saját magát.”
  • "Egy holisztikus szemléletben, ha megértjük és elfogadjuk azt a tényt – és erre már azért vannak klinikák, látásmódok, központok, akik így gyógyítanak –, hogy van lélek és van test, és a kettő nem egy, akkor azt is tudjuk, hogy önmagában a traumák által a lélek hogyan betegíti meg saját magát, majd utána a fizikai testet. Én azt gondolom, hogy a fizikai test megbetegedése az nem más, mint a lélek betegsége.
  • "A sebészkésnek sem kellene csak azt a sebet felnyitnia. Például német klinikákon már a rákkutatás és a rákgyógyítás is úgy zajlik, hogy holisztikusan elkezdenek foglalkozni az ember lelkével is, és legalább annyit beletesznek annak a feltérképezésébe, hogy mi vezetett addig, hogy rákos lettél, mit vonzottál be, milyen traumád van, mit nem dolgoztál föl, miért betegíted meg saját magad. Nem egy kívülről jövő dolog történik, hanem elindítasz egy programot, ami alapján egyszer csak lehívsz egy pajzsmirigybetegséget, egy rákot, vagy elindítasz magadban egy önmegbetegítést azért, mert van valami, amivel te meg akartad betegíteni saját magad.

Vulgárspiri vajákolás, sátánista ezotéria

Hivatkozás másolása

A Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában Puzsér Róbert és barátai közel háromnegyed órát foglalkoztak Sebestyén Balázs interjújával. A legerősebb kijelentések:

  • Puzsér Róbert szerint Sebestyén „vulgárspiri vajákolást” folytat.
  • Puzsér: a new age szélhámossága, hogy minden betegséget a gondolatainkkal hívunk be, legyen szó a rákról vagy a hajhullásról
  • Gödri Bulcsú egyenesen úgy véli, a műsorvezető „sátánista ezotériát” képvisel, amikor a nyugati civilizáció legnagyobb kudarcának nevezi a sebészkést, ami egy olyan vívmány, amiért az emberiség évezredeki küzdött. "Kérek egy ellenérvet, hogy hogy nem sátánista dolog emberek szenvedésén javító dolgot az emberiség egyik legnagyobb kudarcának nevezni. Ez nettó emberellenesség” – hangzott el. 

Sebestyén és Majka a „prolik prófétái”?

Hivatkozás másolása

Puzsér Róbert szerint nem lehet azt mondani, hogy Sebestyén Balázs ne értené a néplelket, a nyilvánosságot, a médiát. „Értenie kell, hogy az ilyen kijelentéseknek, hogy a sebészkés a civilizációnk legnagyobb kudarca, milyen súlya van.”

"Hogy van ehhez önbizalma, hogy ex catedra ilyeneket kijelentsen?” – tette fel a kérdést Puzsér Róbert. Szerinte a válasz az, hogy Sebestyén „hozzászokott ahhoz, hogy egy szellemi hipertérben van, gyakorlatilag sérthetetlen, fölötte áll a kritikának”.

Ezzel szerinte Sebestyén Balázs nincs egyedül. Hasonló hozzá a szintén "népi hős” Majka. Ők Puzsér szerint "a prolik hősei, a prolik prófétái”, akikben "a prolik önmagukra ismernek”, és ha bárki bírálni merészeli őket, "fölgyűlnek a prolik, kapára-kaszára”, és megvédik a hősüket, és a hősük jogát ahhoz, hogy hangot adhasson az ő hiedelmeiknek és az ő rögeszméiknek. 

Puzsér szerint Sebestyén és Majka „annyira régóta élvezi ezt a sérthetetlenséget, annyira régóta védik meg a proli tömegek, hogy minden veszélyérzet elmúlt azzal kapcsolatban, amit elmond. Amit mond, az százezrek ajkán visszhangzik, bármi is legyen az”.

Az Önkényes Mérvadó adását itt hallgatja meg:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés