Hirdetés

Putyin lebukott: súlyos dolgokat műveltek az emberei Budapesten

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Európa-szerte rejtélyes antennák és konténerek jelentek meg az orosz nagykövetségek tetején, melyeket állítólag kifinomult lehallgatásra használnak. 

A VSquare oknyomozó portál Európa több nagyvárosában 39 orosz nagykövetségen összesen 183 antennát azonosított.

A lapnak megszólaló szakértők szerint az antennák hírszerzésre alkalmasak, amivel az oroszok gyakorlatilag mindent lehallgathatnak: a rádióhullámok aktivitását, a mobiltelefonok adatait, sőt, adott esetben akár a mobilhívásokat is. Brüsszelben, Madridban, Pozsonyban, Stockholmban, Varsóban, sőt még Budapesten is felfedeztek ilyen antennákat.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint az antennákat és a melléjük járó berendezéseket szinte kizárólag az orosz titkosszolgálat, az FSZB emberei kezelhetik, akik a használatuk mellett a kinyert adatok elemzésében, illetve a telepítéshez és az esetleges karbantartáshoz szükséges ismeretekkel is rendelkezhetnek - adta hírül az Index.

Egy nyugalmazott kémelhárító szerint az orosz antennákkal nemcsak a saját hálózatukat védhetik, és az orosz nagykövetségeket figyelő hírszerzőket figyelhetik meg, hanem adatot is gyűjthetnek vele. Kiemelte, az antennák hatótávja mintegy 30 kilométer, így ha utóbbira használják, akkor Budapesten például az egész várost le tudnák hallgatni, de ugyanez a helyzet Varsóban is.

Ha tüntetés van a közelben, akkor az oroszok képesek figyelni a telefonforgalmat és az adatokat, illetve azonosítókat gyűjteni, mint például a közelben lévő telefonok IMEI-számát

- emelte ki a korábbi kémelhárító, aki hozzátette azt is, ha az orosz nagykövetségek közelében tartanak tüntetést, akkor a nagykövetségek térfigyelő kameráit is arra használhatják, hogy nyomon kövessék a tüntetést, és azonosítsák a demonstrálókat.

Szakemberek szerint a legkiterjedtebb és legkifinomultabb berendezés Brüsszelben lehet, amit "nem csak az orosz állami televízió nézésére használnak". A dolog azonban nem új keletű. A megszólaló szakember szerint például a budapesti nagykövetség tetején található, fából készült konténer egy szofisztikált eszközt rejthet, de állítása szerint ezek mindig is jellemzők voltak az orosz nagykövetségekre.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés