Természetesen a legjobb fodrász dolgozott rajta, legalábbis szerinte.
Szinte lehetetlen szó nélkül elmenni amellett, amit a Kőgazdag Fiatalok szereplői művelnek: legutóbb arról írtunk, hogy PSG Ogli testőre egy rögtönzött önvédelmi oktatást tartott, amit a csillár bánt végül, de beszámoltunk arról a szomorú hírről is, miszerint a műsor öt szereplőjéből mindössze egynek sikerült elszavalnia a Himnusz első sorait.
Most ismét Ogli borzolja a kedélyeket: „az ország, ha nem a világ legjobb” fodrászával nyíratta meg magát, de úgy gondolta, hogy a barbershopok és fodrászszalonok neki nem elég „luxusosak”, ezért egy műanyag széken, egy lefelé dőlő fémstégen ült be a gép alá, miközben csodálta a balatoni hullámokat - írja a Blikk.
Az extrém körülmények ellenére Ogli haja jól sikerült, hiszen olyan gyakran jár fodrászhoz, hogy legtöbbször csak kis igazításra van szükség.
Kapcsolódó cikkek
- Lemondta turnéját a világhírű zenekar, miután az énekes megverte a gitárost „A zenekar meghozta azt a nehéz döntést, hogy egy kis szünetet kell tartanunk csapatként” - áll a közleményben.
- Undorító dologgal próbálkozott Shakira egy rajongója, az énekesnő azonban nem hagyta magát Shakira épp egy szórakozóhelyen lazított hétvégén, amikor tánc közben valaki be akart videózni a szoknyája alá. Az esetről videófelvétel is készült.
- Hiába várták a rajongók, Király Viktor nem jelent meg a koncerten Az utolsó pillanatban kénytelen volt lemondani a fellépését Király Viktor, ugyanis lebetegedett.
- Gyászol a világ: tragikus hirtelenséggel elhunyt Michael Jackson testvére 70 éves korában elhunyt a néhai Michael Jackson testvére, Tito Jackson.