A Szkeptikus Társaság Laposföld-díját a tudomány prezstízsének és társadalmi elfogadottságának lerombolásában elévülhetetlen érdemeket szerzett személyeknek vagy szervezeteknek adják át.
2023-ban immár harmadjára osztották ki a Laposföld-díjat, amit idén a Szkeptikus Társaság Prof. dr. Bagdy Emőkének adott. A társaság közleménye szerint az ország legismertebb pszichológusa a szexuális fejlődéssel és a nemi szerepekkel kapcsolatos elavult, több évtizede meghaladott álláspont magabiztos és kitartó képviseletéért és ideológiai elköteleződésből fakadó rendszeres gendertagadó, homofób megnyilvánulásaiért kapta meg az elismerést.
A jelöltek között volt még Sebestyén Balázs is, aki a tényekre alapuló tájékoztatás és szórakoztatás helyett a szóbeszédekre és laikus saját fejtegetésekre épülő, de nagyon határozottan, nagy nyilvánosság előtt előadott álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztéséért érdemelte ki a jelölést - idézte a közleményt az RTL.
De jelölték még dr. Bogár László közgazdászt is a jóslás kategóriájába tartozó laikus elemzéseiért, amelyeket széles nyilvánosság előtt olyan köntösben fogalmaz meg, amely azt a látszatot kelti, mintha az előrejelzései megalapozottak lennének.
Dr. Máté Gábort a lelki traumák és a daganatos megbetegedések közötti összefüggések tudományosnak feltüntetett túldimenzionálásával tévhitek terjesztéséért, valamint az orvosi etika szabályainak a rendszeres és súlyos megsértéséért jelölték.
Valamint prof. dr. Bardócz Zsuzsannát is jelölték, a félrevezető, áltudományos nézeteket terjesztő tevékenységért, melyet több, mint két évtizede, tudománytalan anti-GMO kampányokban való részvétellel kezdett, de az elmúlt évre kártékony munkásságát kiterjesztette a téveszmék agykárosító mikrohullámoktól világ-összeesküvéses konteókig terjedő széles spektrumára.
Kapcsolódó cikkek
- Megjött a hír, amire sokan vártak: így zárja a hetet a forint Pénteken erősödött a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is nyereséggel fejezte be.
- Puzsér Róbert váratlan bejelentése: idén is el akart indulni a főpolgármesterségért A publicista az ATV műsorában jelentette be, hogy a Hard Talk nevű pódiumbeszélgetésre mindhárom főpolgármester-jelöltet meghívta, egyelőre Karácsony Gergely és Vitézy Dávid jelezte, hogy részt vesz az eseményen. Sőt kiderült, eredetileg ő is el akart indulni a főpolgármesteri székért az idei választáson.
- Rettenetes hír jött a magyar hajléktalanokról: rosszabb a helyzet, mint bárki gondolta volna A hajléktalanok körében végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint egyre több közöttük az idős, beteg, munkaképtelen ember.
- Brutális baleset történt a 4-es főúton, teljes útzárt van Kenderesnél Halálos baleset történt péntek délután Kenderes külterületén, a 4-es számú főút 136-os kilométerszelvényénél. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.