Hirdetés

Nyertek a portugálok, Cristiano Ronaldo abszolút rekorder lett a labdarúgó Európa-bajnokságok történetében

Nap Híre portré Nap Híre

A portugálok ráadásban szerzett góllal 2-1-re legyőzték a cseheket kedden a németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörében.

Gyakorlatilag végigtámadta az esős első félidőt a portugál válogatott, amely ezzel együtt nem tudott nagy helyzeteket kialakítani. A cseheknél keveset volt ugyan a labda, de szervezetten védekeztek és nem hibáztak a kapujuk előtt. Amikor viszont feljebb tudtak lépni, kiderült, hogy nem igazán sikerül nekik támadást végigvinni a pályán, mert pontatlanul passzoltak. A portugálok időnként azzal nehezítették meg a saját helyzetüket, hogy teljesen beszorították a cseheket, így nem találtak üres területeket. Hiába futballoztak nagy mezőnyfölényben és töltöttek sok időt a csehek tizenhatosa környékén, Stanek kapusnak nem sok dolga akadt.

    

A szünet után negyed óráig nem történt érdemi változás, továbbra is zuhogott az eső, a portugálok pedig meddő fölényben voltak ellenfelük kapujának előterében. Aztán két csere után a csehek az első helyzetükből vezetést szereztek egy szép távoli lövéssel, pár perccel később pedig öngóllal egyenlítettek a portugálok. A csehek nem adták fel a biztos védekezést, de már többet támadtak. A portugáloktól a hajrában Diogo Jota közelről a kapuba fejelt, miután Ronaldo fejese után a labda a kapufáról kipattant, de utóbbi lesen állt, így a gól nem volt érvényes. A győzelem ennek ellenére összejött nekik, mert a ráadásban Francisco Conceicao közelről érvényes találatot szerzett - írja az MTI. 

Cristiano Ronaldo rekorder lett, Pepe a legidősebb játékos

Hivatkozás másolása

Cristiano Ronaldo abszolút rekorder lett a labdarúgó Európa-bajnokságok történetében azzal, hogy kezdőként végig ott volt a pályán a portugál válogatottban a csehek elleni, keddi mérkőzésen. A 39 éves klasszis az egyetlen olyan játékos, aki hat Eb-n szerepelt, emellett ő lépett pályára a legtöbb kontinensbajnoki mérkőzésen (26) és ő a kontinenstornák legeredményesebb játékosa is 14 góllal. Az immáron 208-szoros válogatott Ronaldónak a 2004-es, számára hazai Európa-bajnokság volt az első, a 2016-os tornán pedig aranyérmet ünnepelhetett.

Mindezek mellett ő az egyetlen futballista, aki öt Eb-n is eredményes volt. Ha a portugálok mindhárom csoportmeccsén lehetőséget kap, eléri az 50 mérkőzést világeseményeken (vb, Eb). Pályafutása 900. góljának megszerzéséhez ötször kell eredményesnek lennie. Ronaldo 130 válogatott találattal nemzetközi gólrekorder. Az ötszörös aranylabdás sztár kétszer, 2012-ben és 2021-ben is társgólkirálya volt a kontinensviadalnak.

Pepe 41 évesen és 113 naposan Király Gábort megelőzve a legidősebb játékos lett az Eb-k történetében.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés