A gyermek nevelőanyja a ház teraszán, egy teknőbe akarta megfürdetni a kicsit. Mivel nem vitt magával törölközőt, ezért visszament a házba, a kisgyerek pedig felügyelet nélkül maradt. Amikor a nevelőanya visszatért, a kicsi már a víz alatt feküdt. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt állítja bíróság elé az asszonyt.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/gyertya-1024x682-31.inbox800x450.jpg)
A vádirat szerint a kisgyermek az asszony családjában nevelkedett Polgáron. Az ominózus délután a nő a ház teraszán akarta megfürdetni a kicsit, ezért kivitt egy műanyag teknőt, s azt háromnegyed részéig feltöltötte vízzel. Beleállította a gyereket, azonban eszébe jutott, hogy nem hozott magával törölközőt, ezért bement a házba. A kisgyerek fél percig volt felügyelet nélkül, és amikor a nevelőanya visszatért, a kicsi már a víz alatt feküdt.
A nő azonnal kiemelte a gyermeket, megrázta, aki sírni kezdett. Az asszony észrevette, hogy vizet nyelhetett, a hasa fel volt puffadva, ezért ráfektette a gyereket a lábára és ütögetni kezdte tenyérrel a hátát - idézte a főügyészség közleményét a 24.hu.
Időközben hazaérkezett a nő férje, a gyermeket azonnal orvoshoz vitték, majd kórházba szállították. A gyerkőc állapota azonban rohamosan romlott, s olyan életveszélyes belső sérülése keletkezett, hogy két nap múlva meghalt. Az ügyészség két év felfüggesztett fogházbüntetést kért az elkövetőre.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.