Hirdetés

Folytatódik a rémálom: az Operettszínházban bukkant fel Peller Károly zaklatója

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Húsz kilót fogyott és egyre jobban érzi magát a bőrében Peller Károly. A színész a Naphire.hu-nak nem csak arról mesélt, mi a nagy átalakulásának a titka, azt is megerősítette, hogy a nő, aki évek óta zaklatja, ismét felbukkant az életében. De nem csak ott.

Nem túlzás, egy évtizede már, hogy egy Hajnalka nevű nő megkeseríti Peller Károly életét. Eleinte csak a szerelmével üldözte, majd a folyamatos elutasításoknak köszönhetően bedurvult. Egy alkalommal a színész kertjébe mászott be, aki feljelentette őt. A nő pénzbüntetést kapott, de volt távolságtartás is érvényben ellene, azonban a jelek szerint képtelen volt leállni. Hol a színészt, hol a színházat bombázta képtelen levelekkel, sőt, a közösségi oldalakon is rendre komment-cunamit zúdított a színész köreire. A Naphire.hu most megtudta, a nő a hétvégén polgármester-jelöltként indult egy magyar településen, de nem választották meg. Peller Károly azonban értesült róla.

Ezt a színész erősítette meg a NapHírének, sőt, azt is elárulta, a nő néhány hete ismét felbukkant a munkahelye környékén. “Áprilisban volt Mágnás Miska előadásunk, akkor végigjárta az Operettszínházat, és ott minden nézőnek, aki várakozott, hogy beengedjék őket az előadásra, elmondta, hogy ő a feleségem” - mondta lapunknak Peller Károly, aki azt is hozzátette: “Emailek pedig napjában jönnek, de le van tiltva, így csak akkor látom, ha benézek a törölt levelekbe. Na, ma is jött 17” - érzékeltette a helyzetet a népszerű színész. Kérdésünkre megerősítette: a nő módszerei szerencsére már nem olyan drasztikusak, mint évekkel ezelőtt, ám tény, végleg nem sikerült megszabadulnia tőle. Nem úgy, mint attól a húsz kilótól, ami már régóta legalább ugyanolyan hatással volt az életére, mint Hajnalka.

„Legutóbb 2017-ben volt egy nagy fogyásom. Akkoriban az volt a feltétele annak, hogy én kapjam meg az Ének az esőben főszerepét. Aztán már nem fiatal fiú szerepeket osztottak rám, hanem jöttek az apa szerepek, és a dundi bácsik. Én pedig úgy voltam vele, hogy akkor végre azt ehetek, amit akarok, nem kell legalább kitömni a jelmezeimet. Nálunk ugyanis, az egész család nagydarab, igazi sváb hentescsalád. Egész életemben fogyókúráztam, mindent kipróbáltam. Boldogan engedtem el tehát ezt a szenvedést, aminek következtében az elmúlt 7 évben közel 30 kiló jött rám fel” - így Peller, aki azt is hozzátette: az egészségi állapota ezt követően kezdett romlani. Először csak a térdei kezdtek el fájni, majd cukorbeteg lett. “Ez egy nagy pofon volt. Az édesapám is cukros és a nagyszüleim is azok voltak, tudtam, hogy milyen szövődményei vannak ennek a betegségnek” – mesélte a színész, aki végül belátta változtatnia kell.

Nemrég pedig kapott egy súlyszabályozó esszenciát, aminek köszönhetően nem csak a feleslegtől szabadult meg, az egészségügyi állapota is egyre javul. „A cukrom normális szinten van, remélem, hogy előbb-utóbb elhagyhatom a gyógyszert is, mert nem szeretek semmilyen kemikáliát bevinni a szervezetembe. Jól esik a környezetem visszajelzése is, nem is gondoltam, hogy ez ennyire sokat számít majd nekem. Természetesen könnyebben megy így a mozgás is” - magyarázta Peller Károly, aki szerint ma már ruhákat is sokkal könnyebben talál magának, hiszen szinte minden jól áll neki. Csak Hajnalka meg ne tudja!

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés