Az énekes szerint minden pillanatban észre kell venni az élet igazán fontos dolgait, mert bármikor vége lehet földi pályafutásunknak.
Pataky Attila a Borsnak arról beszélt: édesanyjától azt tanulta, hogy minden nap le kell hajolni minden "boldogságmorzsáért", mert nem lehet tudni, másnap reggel felébredünk-e.
Az énekes - aki nemrég egyébként arról beszélt, hogy sátáni energiák irányítják Amerikát - azt is elmondta: ha találkozna gyermekkori énjével, átölelné és nagyon szeretné őt, mert megérdemli.
"Az ember hajlamos elég komoly önvádakkal élni, amikor hibáztatja magát különböző dolgokért. Anyukám megtanított arra, hogy a jelenben éljek és ezt is teszem. Kerek a világ. Erre koncentrálok, nem pedig arra, hogy mit szúrtam el 5 vagy 10 évvel ezelőtt" – fejtette ki az Edda énekese, hozzátéve, az egyik legnagyobb erényeként tartja számon, hogy képes a változásra és a változtatásra, míg a legtöbb ember a folytonos biztonságot tartja szem előtt, hiszen általában utóbbi a könnyebbik út.
Őszintén elmondta azt is, ha másnap magához szólítaná őt a mindenható, hiányérzet nélkül indulna útnak.
Korábban írtunk arról, hogy Pataky Attila beszélgetni szokott a szobraival, sőt, egy bizonyos idő elteltével válaszolnak is neki. De az énekes elárulta már azt is, mi történt pontosan Zámbó Jimmy fegyverével.
Kapcsolódó cikkek
- Megtörte a csendet Görbe Nóra: videón, ahogy párja, Gát György tragikus halálára reagál Soha nem voltak házasok Görbe Nóra és Gát György, de két közös gyerekük született. Görbe Nóra most elárulta, mit érzett, amikor értesült Gát György haláláról.
- Sokkoló felvételen, ahogy Sean „Diddy” Combs brutálisan megveri a barátnőjét A CNN által megszerzett 2016-os biztonságikamera-felvételen látható, ahogy Sean "Diddy" Combs megragadja, meglöki, rángatja és megrúgja akkori barátnőjét, Cassie Venturát egy olyan veszekedés során, amely szerepel a Ventura által novemberben benyújtott szövetségi perben.
- Botrány a szállodában: Kovács "Kokó" Istvánt megtámadták, majd brutálisan összeverte a férfit Híres filmrendező fia támadta meg a magyar ökökvívót.
- Feldobták a rendőrségen L. L. Juniort a Insta-storyja miatt: megjött a zsaruk válasza A területileg illetékes rendőr-főkapitányságra juttatták el a nagy vihart kavart felvételt, a Nap Híre megkeresésére a zsaruk elárulták, mi lett a sorsa.