Berki Sándor szerint a párt olyan úton indult el, ami nem tükrözi eredeti céljait.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/berki-sandor-fb.inbox800x450.jpg)
„A pártpolitikai megállapodások és háttéralkuk helyett az elvégzendő közösségépítési és szervezési munkán kell, hogy legyen a hangsúly” – írja Facebook-oldalán Berki Sándor országgyűlési képviselő. A nógrádi politikus bejelentette: kilép a Párbeszédből, de továbbra is a frakció tagja marad.
„A kilépésem oka, hogy a párt olyan úton indult el, ami nem tükrözi eredeti céljait, és ez a párton belül olyan változásokat indított el, amivel nem tudtam azonosulni” - indokolta döntését Berki a Facebookon.
Szerinte az ellenzéki pártoknak azon kellene dolgoznia, hogy visszaszerezzék a régen elvesztett bástyákat vidéken. Úgy látja, jelenleg nincsen párt, amely ezt a munkát komolyan gondolná, de azt reméli, hogy ez hamarosan változni fog.
A következő időszakban erre a munkára fókuszálna Nógrádban, és reméli, hogy országosan minél többen követik a példát, és elvégzik helyben a szükséges terepmunkát. Bár a párttól elköszönt, a frakcióból nem lép ki, mert Mellár Tamássl együtt elégedett azzal az iránnyal, amit az új frakcióvezető, Tordai Bence képvisel - számol be a Telex.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.