Az ukrán-magyar határszakaszon 5411-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6755-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte a az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken.
A beléptetettek közül a rendőrség 52 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - áll a közleményben.
Vonattal 20 ember - köztük 5 gyermek - érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve - tudatta az ORFK.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az oroszok a napokban többször is rakétatámadást indítottak az Kijev ellen. Vitalij Klicskó polgármester azt írta a Telegramon: a főváros elleni támadás folytatódik, légitámadás idején senki se hagyja el az óvóhelyeket. A legutóbbi volt a kilencedik a Kijev ellen a közelmúltban indult támadások sorozatában. Az információk szerint a csütörtöki támadás ereje, intenzitása eddig a legnagyobb.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön arról számolt be, hogy csoportos csapásokat hajtott végre az éjszaka folyamán nagyhatótávolságú tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel az orosz haderő Ukrajnában a külföldi gyártmányú fegyvert és felszerelést tároló nagy raktárak, valamint ukrán tartalékok ellen. A hadijelentés szerint a támadások az ukrán fegyveres erők jelentős fegyver- és lőszerkészleteit semmisítetétk még.
A keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője, Szerhij Cserevatij pedig arról adott hírt, hogy az ukrán csapatok az elmúlt nap során különböző irányokban 150-1700 métert nyomultak előre a Donyeck megyei Bahmut térségében, az összecsapásokban meghalt 130 orosz katona, 145 megsérült, négyet pedig foglyul ejtettek.
Megjegyezte viszont, hogy az oroszok még mindig igyekeznek teljesen elfoglalni Bahmutot, noha a várost szinte teljesen romba döntötték. "Az orosz erők 487-szer nyitottak tüzet ágyúkkal és rakétatüzérséggel az ukrán állásokra, 25 harci összecsapás, hat légitámadás is volt" - fűzte hozzá Cserevatij. Tájékoztatása szerint az ukrán erők a harcokban megsemmisítettek két orosz önjáró tüzérségi eszközt, egy Orlan-10 típusú drónt, és nyolc katonai raktárt.
Kapcsolódó cikkek
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.
- „Monacói zászlóalj” - Az orosz oligarchák helyét ukrán milliárdosok vették át a francia Riviérán A Le Monde tényfeltáró riportban leplezte le a háború elől a francia tengerpartra költöző milliárdosokat.
- A Mount Everestnél van rosszabb is: kiderült, melyik a világ leghalálosabb hegye Bár az idén különösen veszélyes a Mount Everest megmászása, mégsem az a világ legveszélyesebb hegye.